A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2019. október 15., kedd
Hírek

A 2018-ban nyújtott teljesítményéért Oláh Barnabás (12 éves) a Magyar Motorsport Szövetségtől a 2018-as Év Utánpótlás Sportolója címért járó kitüntetést vehette át a hétvégi díjkiosztón

Zólyomi Andrea | 2019.02.08, 11:51:00 | Utolsó módosítás: 2019.02.08, 11:51:00

Cimkék:

Oláh Barnabás 2018-as szezonban több kihívással is szembenézett és mindet sikeresen le is győzte! Az év elején induló SSP300-as kategória nem csak Barnabás számára volt újdonság, -  hiszen Magyarországon ekkor indult először hivatalosan bajnokság a kategóriában - de vélhetően számára jelentette a legnagyobb próbatételt. Az első versenyen ugyanis csak külső segítséggel tudott elrajtolni a boxutcából, mivel a motorról alacsony termete miatt még nem ért le a lába! A hozzáállásának köszönhető, hogy mindez nem ijesztette meg a fiatal motorost, hanem igyekezett többet edzeni a versenytársainál, ezzel hozva be a lemaradását. Ennek meg is lett az eredménye – a kezdeti nehézségek ellenére – megnyerte a bajnokságot, ezzel Magyarország első SSP300 versenyszezonjának bajnoka lett.

 

 
A kihívások viszont nem merültek ki ennyiben a fiatal versenyző számára, ősszel ugyanis részt vett több társával együtt a Spanyolországban megrendezett Red Bull MotoGP Rookies Cup válogatóján, ahol kiváló motorozással a legjobb 38 közé választották.
 
„Barnabás nagyon tehetséges, ügyes versenyző, de fontos kiemelni azt is, hogy soha nem adja fel és rengeteget edz. – értékelte Talmácsi Gábor az egyesület növendékét. – Véleményem szerint a tudása és képességei alapján nyitott számára a nemzetközi pálya és igyekszünk idén is mindent megtenni annak értekében, hogy Barnus tovább fejlődjön és a lehető legjobb eredményeket érje el.”
 
 
Vélhetően ennek a kitartásnak is köszönhető, hogy a MAMS a hétvégén Barnabást tüntette ki a 2018-as Év Utánpótlás Sportolója címmel, melyet a szövetség összes szakágából csupán egy utánpótlás korosztályos sportoló kap meg minden évben.
2019-ben Barnabásnak az Alpok-Adria nemzetközi versenysorozatban szurkolhatunk és, amennyiben az anyagi korlátok lehetővé teszik, egy másik nemzetközi sorozatban is rajthoz állhat. 
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.