A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2023. június 06., kedd
Tereprally Hírek
/ 20 oldal

Zólyomi Andrea | 2023.05.10, 08:51:00 | Utolsó módosítás: 2023.05.10, 21:42:00

Cimkék:

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték a Tereprali Országos Bajnokság és Kupasorozat első fordulóját a Vas megyei Pápocon. Noha az autós mezőny már korábban, Székesfehérváron megkezdte a küzdelmeket, a motorosoknak csak most kezdődött meg a szezon. 
 
 
A rajtnál természetesen ott volt Horváth Lajos “Laller” is, aki versenyzői és csapatvezetői minősége mellett a szakág vezetésért is felel. A támogatói jelenlét mellett Laller a gázt is erősen húzta, így a kategóriájában a harmadik helyen végzett. De nem ez volt az egyetlen kupa, amit hazavitt a Riverside Bajáról. 
 
 
“Az első napon három szakaszt kellett teljesítenünk, amely élvezetes volt, ugyanakkor nehéz. Mivel mi motorosok nyitottuk a Riverside Baját, ezért még senki nem ment előttünk a pályán. A nyomokat benőtte a gaz, nem lehetett tudni, mennyire mélyek, nagyon kellett koncentrálni. A második szakaszon már nem ezzel, hanem a nyakig érő vízzel kellett megküzdenünk. Mókás volt, de ilyen a tereprali! Az utolsó szakasz is hasonlóan zajlott, csak már kicsit szárazabb körülmények között. Összességében pénteken jó napot zártam, szombaton pedig következett a maratoni menet, ahol négyszer 54 kilométer vált ránk. Ekkorra már az autók és a kamionok az összes vizet kipréselték, így nemcsak könnyebb dolgunk volt, de élvezetesebb is lett a motorozás.  
 
 
A szombati négy szakasz hasonlóan zajlott egymáshoz, hiszen ugyanazon a pályán mentünk. Összességében stabil motorozással sikerült megszereznem a kategória harmadik helyét, mellette pedig a közönségszavazáson enyém lett a legszebb motor különdíja. Ezúton is szeretném megköszönni azoknak a szurkolóknak, akik rám szavaztak, vagy kilátogattak a helyszínre és a pályák mellett szurkoltak, odajöttek hozzánk a szervízparkba. Csapatfőnökként és szakágvezetőként úgy gondolom, hogy nagyon jó hétvégén vagyunk túl, hiszen remek pályákon, népes és nívós mezőnyben, remek ellenfelekkel versenyezhettünk, küzdhettünk meg. Gratulálok a győztes Bodor Róbertnek és minden versenyzőtársamnak, aki teljesítette ezt a kemény és nehéz távot. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezők munkáját, izgalmas nyomvonalat állítottak össze nekünk. A jókedvünket és a versenyhétvégét kicsit beárnyékolja, hogy a cseh quados Kiki Vanokva vadbalesetet szenvedett, neki innen is szeretnék a teljes motoros szakág nevében gyors jobbulást kívánni! Utoljára, de nem utolsósorban szeretném megköszönni a versenyirányítás munkáját, a közvetlen kommunikációt és párbeszédet Kelemen Richárdnak. Hamarosan találkozunk a Baja Satu Marén.” - nyilatkozta Horváth Lajos, a Dakar Rallyt kétszer is megjárt motoros, a Laller Racing Dakar Team csapatvezetője, a MAMS tereprali szakágának vezetője. 
 
Forrás: Tóth Krisztián Márk 

Zólyomi Andrea | 2023.05.02, 08:56:00 | Utolsó módosítás: 2023.05.10, 21:54:00

Cimkék:

Virágoznak a fák, csicseregnek a madarak, és egyre többször hallani a határ felől a motorok zaját. Utóbbi mindennél erősebb jel azzal kapcsolatban, hogy elindul a motoros/motorsport szezon. Horváth Lajos és csapata már nagyon várta ezt a pillanatot…
 
 
A tereprali kicsit speciálisabb „műfaj”, mint az országúti motorozás, ahol csak leporolják a motort, és már gurulnak is. Ha versenyről, ha tesztről van szó, komoly előkészületek szükségesek, amelyek magukban foglalják a megfelelő szervízhátteret, az ellenőrzött körülmények megteremtését, na meg a kellő szabályismeretet. És akkor még nem is beszéltünk azokról az emberekről, akik mindezt lehetővé teszik. Horváth Lajos „Laller” a MAMS tereprali szakágának vezetőjeként immáron ebben a szerepben is készül a 2023-ra:
 
„Nem csupán a motor nyergében kell készülnöm az idei évre, de csapatvezetőként és sportszakemberként is helyt kell állnom. Régi vágyam, hogy arra a szintre emeljük fel a terepmotorozást, mint azokban az években, amikor én belekezdtem a sportágba. Ez nem máról holnapra fog menni, nagyon sok munkát kell még beletennünk, de úgy érzem, jó az irány. Ismételten újonc versenyzőket avathatunk majd, és a régi pilótáink is izgatottan farigcsálják már a gépeiket. Természetesen én is nagyon várom a nyitányt, a sokadik sportágban eltöltött szezon után is komoly bizsergés fog el, amikor megérkezem a srácok közé a szervízparkba.
 
 
A célom, hogy jókat meccseljek az ellenfelekkel és mindenféle technikai probléma nélkül teljesítsem a Riverside Baját. A tereprali nem csak azért különleges, mert a technikai tudás mellett a navigációs érzék, a tudás és a rutin is nagyon lényeges, hanem mert az összes motorsport szakág közül ez a legbajtársiasabb közeg. Itt senki nem megy el segítség nélkül a bajbajutott társa mellett, a motorozás élményén kívül pontosan ez a példamutató felfogás „hibáztatható” érte, hogy annyira várjuk a kezdést!” - nyilatkozta „Laller”, akinek már nem is kell sokat aludnia, hiszen alig két hét múlva - május negyedikén - eldördül a startpisztoly.
 
Forrás: Tóth Krisztián Márk

Zólyomi Andrea | 2023.03.31, 09:13:00 | Utolsó módosítás: 2023.05.10, 22:11:00

Cimkék:

Nem mindennapi megtiszteltetés érte Horváth Lajos „Laller” váci terepmotorost, a Laller Racing Dakar Team és a MAMS tereprali szakágának vezetőjét. A pilóta/sportvezető a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatóinak tarhatott előadást a hazai tereprali működéséről és a Dakar Rallys szerepléséről.
 
 
A versenyző Falics János versenyigazgató helyettes társaságában kapott meghívást az eseményre, ahol a két szakember komoly és átfogó képet adott a sportágról az egybegyűlteknek:
 
„Mindig is nagy vágyam volt, hogy egyszer beléphessek a Testnevelési Egyetem szent falai közé. Mindenhol nagy magyarok, világhírű sportolóink képei köszönnek vissza, a televíziókon legendás pillanatok futnak. A helynek szelleme és varázsa van, ezért aztán nagyon izgatottan és kicsit meghatódottan is vártam, hogy a katedrára lépjünk. Először Falics János kollégám, a Magyar Motorsport Szövetség magas rangú megbízottja beszélt a tereprali sportszakmai vonatkozásairól. Jani bevezette a hallgatókat a versenyhétvégék felépítésébe, egészen az adminisztrációs és gépátvételen át a sportbírók munkájába, valamint a futamok teljes lebonyolításába.
 
 
Ezután én következtem, amelynek során a Dakar Rally motoros szemszögét igyekeztem minél realisztikusabban előadni a hallgatóságnak. Persze, ahogy sejtettem, a mondandómból leginkább az a rész fogta meg az egybegyűlteket, amelynek során a saját, 2017-es és 18-as Dakaros szereplésemről meséltem. Igazán izgalmas volt a sok-sok érdeklődő szempár előtt beszélni a pályafutásom legizgalmasabb napjairól, amelyen keresztül kicsit újra ott voltam és megéltem azokat a sorsfordító pillanatokat. Közben pedig arra gondoltam, hogy milyen szerencsés is vagyok, hogy mindezt átélhettem, és most átadhatom az arra leginkább érdemeseknek. Bízom benne, hogy Jánossal együtt hasznos ismereteket prezentálhattunk a jövő sportszakembereinek, és előbb-utóbb már valamelyik versenypálya mellett is beszélgethetünk majd velük!” - mesélte el érzéseit és vont konzekvenciát a TF-en tartott szakági előadásról Horváth Lajos.
 
Forrás: Tóth Krisztián Márk

Zólyomi Andrea | 2023.03.10, 09:49:00 | Utolsó módosítás: 2023.03.10, 09:49:00

Cimkék:

A Laller Racing Dakar Team hosszú és fárasztó 2022-es szezonon van túl. A csapat még alig ocsúdott fel az előző esztendőből, máris itt van 2023. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy Horváth Lajos „Laller” gárdája feltartott kézzel megy neki az évnek, épp ellenkezőleg!
 
Ebből az apropóból beszélgettünk „Lallerrel”, aki idén sem teszi alacsonyra a lécet.
 
 
Hogyan telnek mostanság a mindennapjaid?
„Köszönöm a kérdést, munkával, rengeteg munkával. Akik ismernek, azok jól tudják, hogy a motorsport mellett a saját vállalkozásomban is helyt kell állnom. A Laller Car Service folyamatosan épül-szépül, mellette pedig újabb évet kezdek meg a Magyar Motorsport Szövetség tereprali szakágának vezetőjeként. Ez utóbbi sem kis kihívás és felelősség, a stábommal együtt szeretnénk elérni azt, hogy a hazai motoros tereprali egyszer visszanyerje a régi fényét, hogy mind a nevezők számában, úgy a versenyek mennyiségét és minőségét tekintve is egy új aranykor jöjjön el. És akkor még nem is beszéltem a csapattal járó teendőkről, és az egyéni pályafutásomról, amelyek szintét sok-sok időt és energiát emésztenek fel. Ez most visszaolvasva kicsit úgy tűnhet, mintha panaszkodnék, de eszemben sincs, imádom, ha zajlik az élet körülöttem!”
 
Hogy halad a felkészülés?
„Lassan jönnek a jó idők, aminek nagyon örülök, mert motorversenyzőként mégiscsak az a legjobb edzés, ha a nyeregben ülve húzod a gázt. Sokkal szórakoztatóbb, mint a monoton edzőtermi felkészülés, vagy a kardió munka, amelyet egyénként szezonon kívül rendszeresen végzek. Szeretem, amikor a srácokkal együtt végre nekilódulunk a teszteknek, megvitatjuk az előző szezon konzekvenciáit, a következő feladatait, és technikai kérdésekben is eszmét cserélünk. Számomra ez az igazi felkészülés és szezonbevezető.”
 
 
2023-ban hol fog versenyezni a csapatod és milyen célokkal?
2023-ban is egy szerteágazó szezont igyekszünk majd teljesíteni. Szinte minden kétkerekű off-road bajnokságban lesz Laller Racinges versenyző, és nem csupán idehaza, de nemzetközi szinten is komoly terveink vannak. Szeretnénk magunkat világbajnoki szinten is megmutatni, nívós külföldi versenyeken, a Hellas Rally-n, és több hasonló külföldi futamon elindulni. Természetesen az istálló gerincét idén is a terepralis versenyzők adják, de ott leszünk a motocrossban, az enduróban és az endurocrossban, sőt a SuperEnduroGP-n is! Eredménykényszert egyik bajnokságban sem helyezünk senkire sem, célunk a lehetőségekhez és képességekhez mért lehető legjobb eredmény elérése. Ha sikerül, boldogok vagyunk, ha nem, dolgozunk rajta tovább.
 
Lesz olyan pont, amire kiemelt figyelmet fordítasz majd?
„Igen, van egy ilyen pontunk, akit Liszka Rolandnak hívnak. Roli a Laller Racing Dakar Team legfiatalabb, legtehetségesebb és egyik legeredményesebb pilótája, aki hazai viszonylatban is az egyik, ha nem a legjobb versenyző. Rolanddal csapatfőnökként és mentorként is nagy céljaim vannak, neki tulajdonképpen már meg is kezdődött a szezon, hiszen nemrégiben a budapesti SuperenduroGP-n állt rajthoz, hamarosan pedig Lengyelországban, a junior világbajnokságon méreti meg magát. Az ő felkészülése folyamatos, nemrégiben Spanyolországban járt, ahol kitűnő körülmények között tudott gyúrni az idei év kihívásaira. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által is támogatott sportolóval nagy terveink vannak, idén szeretnénk vele feljebb lépni a SuperenduroGP Európa-kupájából a junior világbajnokságra, és ott az eddigiekhez hasonló eredményeket elérni.
 
 
A Laller Racing Dakar Teamről már sokat meséltél, mik a terveid egyéni versenyzőként?
„Minden vállalt kötelezettségem és a csapatom építése, vezetése mellett számomra az a legfontosabb, hogy élvezzem a motorozást. Tavaly nagyon terveztem, hogy beiktatok egy sivatagi edzést/levezetést a szezonomba, ám ez végül a veretes teendőim miatt elmaradt. Jó lenne ezt idén pótolni, ezenkívül minél több nívós nemzetközi versenyen elindulni, hogy minél inkább megszokjam a hosszútávú futamok monotóniáját, és hogy mindemellett gyorsuljak is. Szeretnék javítani a tempómon, mert tudjátok, még nem tettem le arról, hogy egy „nagyon nagy” versenyen elinduljak, és ott célba is érjek…” (kacsint)
 
Forrás: Tóth Krisztián Márk
Fotó: Pataky Péter

Zólyomi Andrea | 2023.01.30, 10:37:00 | Utolsó módosítás: 2023.01.30, 10:37:00

Cimkék:

A Technikai Kollégium 2023. évi szabályzata alapján „technikai felügyelői tevékenységet csak eredményes MAMS technikai felügyelői vizsgát tett személy végezhet.”

 
Ezúton értesítünk mindenkit, hogy a 2023. évi első technikai felügyelői szeminárium és vizsga időpontja és helyszíne véglegessé vált:
 
Időpont: 2023. március 12. 9h
Helyszín: MAMI Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola, 1149 Budapest, Angol u. 36.
 
A képzés és a vizsga is elméleti és gyakorlati részből áll össze.
Érkezni 8:20-tól lehet. A képzés ebédszünettel együtt várhatóan 16 óráig tart. Jegyzetfüzetet és íróeszközt mindenki hozzon magával.
 
Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a technikai felügyelők számára a képzés és a sikeres vizsga teljesítése kötelező!
 
Bármilyen kérdés esetén kérem a Technikai Kollégium vezetőjét, Farkas Gábort, Lojzit keressék a +36203455147-es telefonszámon vagy a gabor.farkas1975@gmail.com emailcímen, illetve részvételüket is nála jelezzék.
/ 20 oldal
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.