A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. március 29., péntek
Gyorsasági Korábbi hírek
/ 98 oldal

Zólyomi Andrea | 2015.08.12, 10:04:00 | Utolsó módosítás: 2015.08.12, 10:04:00

Cimkék:

Augusztus második hétvégéjén került megrendezésre az Alpok-Adria versenysorozat hungaroringi futama, amely a vasárnapi versenynapon a H-Moto nyílt napja is volt. A csapat versenyzői komolyan készültek a megmérettetésre, de az eredmények felemásra sikeredtek. Györfi Alen hozta a kötelezőt és a hétvége mindkét versenyén dobogóra állt. Mindkét alkalommal második lett, alig lemaradva a dobogó legfelső fokáról. Kis Viki is nagyon jó időt futott a Hungaroringen, de az első verseny második körében bukott és fel kellett adnia a versenyt. Ugyan bevitték a kórházba, de rövid megfigyelés után el is engedték. Egy baleset miatt Bálint és Gergő versenye elmaradt, pedig Ők is érezték magukban a lehetőséget. A versenynapra kilátogató szurkolók is elégedettek voltak, hiszen testközelből találkozhattak kedvenc versenyzőikkel és drukkolhattak nekik a színfalak mögül. Visszaadhatatlan a hangulat, amely a verseny közben érezhető a szurkolókkal tömött bokszutcában.
 
„A hétvége nagyon izgalmasan alakult, mivel itthoni verseny volt és mindenkinek fontos volt a jó szereplés. – számol be Alen a hungaroringi élményekről - Az időmérőn jól szerepeltem és a 2. helyre kvalifikáltam magam. Az első verseny az elejétől a végéig izgalmasan telt, mivel ott voltam az első helyhez közel, de sajnos a gumi választásom nem tette lehetővé, hogy támadjak is, így maradt a 2. hely.
A vasárnapi futamon  már a rajtom is jobban sikerült, hiszen az első kör végére már én jöttem elsőként.  Ez után jött az adok-kapok, amire már tudtam válaszolni a gumim jó kiválasztása miatt. Az utolsó kört elsőként kezdtem meg, ám sajnos az első kanyarban kisodródtam,  így második helyre estem vissza, de gyorsan felzárkóztam. Mikor támadási helyzetbe kerültem jött egy lekőrözött, aminek az előzéséből  Dávid jobban jött ki, én sajnos beragadtam. Jócskán leszakadtam és nem tudtam kellő közelségbe jutni az előzéshez, de így is 98 századdal maradtam le Dávidhoz képest. Nagyon jót csatáztunk és az ilyet mindig nagyon élvezem.
Vasárnap H-Moto nap is volt, de sajnos mivel sűrű volt a program kis időt tudtam eltölteni a ringre kilátogatókkal, de mindenképpen jó volt látni, hogy ilyen sok ember kíváncsi ránk.”
 
Kis Viktória, aki a Supersport 1000-es kategóriában szállt versenybe a szombati napon nagyot bukott. Éjszakára bent is tartották a Honvéd kórházban megfigyelésre, de a medencezúzódás sem szeghette Wicca kedvét, hogy a vasárnapi H-MOTO napra kilátogasson.
Szilner János, Bálint edzője bízott a jó eredményben: „Már csütörtöktől kezdve a ringen voltunk, Bálint keményen dolgozott Kispataki Viktorral karöltve, hogy a köridőkön javítani tudjon. Közben a motorral is dolgoztunk, hiszen a futóműveket kellett jól beállítani. A vasárnapi edzésen a kemény munka eredménye meglátszott, hiszen Bálint messze jobb köridőket ért el, mint az 1000-esek. A verseny és a jó szereplés a tragikus baleset miatt elmaradt.”
Gergő számára sem volt verseny vasárnap, bár előtte a hétvégén szépen szerepelt. „Nagyon vártam már a hétvégét, sokat készültem rá és az még inkább inspirált, hogy itthon voltunk és a rajongók is eljöttek a ringre szurkolni. Az edzések jól sikerültek, de a versenyigazgatóság a korábbi baleset miatt törölte a versenyemet, így elmaradt az éles megmérettetés.”

Zólyomi Andrea | 2015.08.12, 09:59:00 | Utolsó módosítás: 2015.08.12, 09:59:00

Cimkék:

A Tomracing Motorsport doyenje a Hungaroringen egy negyedik hellyel bizonyította, ha kell, a rekkenő hőségben is állja a harcot a fiatalabb versenyzőkkel.

 

Az elmúlt hétvégén a Hungaroring látta vendégül a legjobb magyar és közép-európai gyorsasági motorosokat, ugyanis most rendezték meg az Alpok-Adria, az IMRC és a Magyar Bajnokság utolsó előtti fordulóját. A Tomracing Motorsport versenyzője, a Superstock 1000-es kategória 2013-as IMRC bajnoka, Fenyvesi Gábor ugyan önhibáján kívül pont nélkül maradt szombaton, ám vasárnap az IMRC-ben szerzett negyedik helyével bebizonyította, van még helye a jóval fiatalabb vetélytársai által alkotott élmezőnyben.

 
Félig üres vagy félig tele Fenyvesi Gábor pohara az elmúlt hétvégi, Hungaroringen rendezett IMRC és Magyar Bajnokság utolsó előtti fordulóját követően? Nos, erre még maga az érintett sem tud egyértelmű választ adni…
A Tomracing Motorsport doyenje a pannoniaringi súlyos bukását követően most tért vissza a mezőnybe, és a Superstock 1000 tavalyelőtti IMRC bajnoka a rekkenő hőségben a szombati nullázást követően vasárnap a negyedik helyen ért célba, azaz bebizonyította, képes még ebben a mezőnyben remek teljesítményre. Noha eredetileg a bajnoki cím reményében kezdte meg az idei szezont, a bukás és az azt követő kényszerszünet – négy futamot kellett kihagynia – miatt álma megvalósításáról már le kellett mondania. Fenyő most abban bízik, hogy a szeptemberi, szlovákiai utolsó fordulóban egy szép eredménnyel búcsúzhat majd az IMRC és a Magyar Bajnokság idei küzdelmeitől. Hogy véglegesen, azt még nem döntötte el, de úgy véli, lassan annak is eljön az ideje.
 
„A szombati napon maximum az időmérőn elért kilencedik helyemmel lehettem elégedett, ugyanis utána semmi sem sikerült. A rajtomat elrontottam, így sokan beszúrtak nekem az első féktávon. Persze akkor úgy gondoltam, menjenek csak, nem az első kanyarban kell a másik előtt lenni. Ám hamar kiderült, számomra ezen a napon nem adatott meg, hogy meglássam a kockás zászlót, ugyanis pont előttem történt egy bukás, és a csúszó motor oldalról eltalált. A Kawasakim annyira megsérült, hogy fel kellett adnom a futamot, pedig a bajnokság szempontjából fontos lett volna, hogy végig menjek, és pontokat szerezzek. A vasárnapi versenyt viszont nagyon élveztem: a rajtom kifejezetten jóra sikerült, több pozíciót is tudtam javítani. Sőt, jókat csatáztam, és egészen a hetedik körig olyan köröket tudtam futni, mint a szombati kvalifikáción. A végére viszont már olyannyira elfáradtam, hogy a célegyenes végén a kétujjas fékezésből is már ötujjas lett, ám így is sikerült kis híján a dobogóra felállnom. Persze, ennek a negyedik helynek is nagyon örülök a hosszú kihagyást követően. Bevallom, többször felmerült bennem, hogy nem bírom tovább, csomagolok, és hazamegyek. Ám sosem futamodtam meg semmi elöl, így a rekkenő hőség ellenére úgy döntöttem, maradok és megcsinálom.

És, hogy miért? Mert talán ez volt az utolsó nagy kihívás az életemben motoron. Negyven fok közeli hőmérsékletben valószínűleg már nem lesz alkalmam az idén motorozni, de őszintén mondom, nem is szeretnék többet. Ráadásul úgy érzem, elértem azt a kort, amikor már dönthetek úgy, hogy nem folytatom tovább ezen a szinten a versenyzést, és a jövőben inkább csak az élményért szeretnék motorozni” – jelentette ki Fenyvesi Gábor.

 

 
A Tomracing Motorsport csapatkoordinátora úgy véli, ha versenyzőjüknek egy kis szerencséje lett volna, most dobogósként emlékezhetne vissza erre a hétvégére.
 
„Nehezen indult a hétvége, de ahogy haladtunk előre az időben, úgy rázódtunk bele. Szombaton Kis Viktória sajnos pont Gábor előtt esett el, és Viki sodródó motorja eltalálta Fenyő versenygépét, amiről letörött a sebességváltókar, így az első verseny hamar be is fejeződött a számunkra. A kórházba került Vikinek ezúton is szeretnénk mihamarabbi felépülést kívánni. A második futam már sokkal jobban sikerült, Gábor leküzdötte a nagy meleget, és majdnem a dobogóra is felállhatott. Sajnos azonban ezt a sikeresnek nevezhető hétvégét minden motoros számára beárnyékolja a szlovén Berto Camlek tragédiája. Megrázott, ami történt. Több mint tíz éve ismertük egymást, köszönő viszonyban voltunk, egy remek embert és egy kiváló motorost veszítettünk el. A Tomracing Motorsport részvétét fejezi ki, és mélyen együtt érez a versenyző családjával, rokonaival, barátaival és csapatával” – fogalmazott Biel Richárd.
 
Tomracing Motorsport Team
fotó: Molnár Ádám

Zólyomi Andrea | 2015.08.10, 13:03:00 | Utolsó módosítás: 2015.08.10, 20:04:00

Cimkék:

 

Előre is elnézést kérünk Kedves olvasóinktól, a mai napon történt fájdalmas haláleset kapcsán ezúttal csak a legszűkebb közlésre szorítkozunk az Alpok Adria / Imrc mai futamaival kapcsolatosan.
 
Négy futam zökkenőmentes lebonyolítása után szörnyű tragédia, halálos versenybaleset történt a Hungaroringen, aminek hozadékaként természetesen törlődtek az aznapi hátralévő programok és futamok egyaránt.
 
A vasárnap első versenyén, a moto 3 kategóriában pallérozódó Laczkó Máté ezúttal sem tudta győzelemre váltani hatalmas időbeni előnyét, és nem csak ebben az értelemben nem ért célt: kiesett a fiatal magyar fiú. 
 
 
superstock 600-ban szenzációs küzdelemben dőlt el az arany sorsa: Juhász Dávid egyetlen tized előnyét megőrizve Györfi Alen előtt ért célba... Somosi Alexander az előkelő nyolcadik helyen zárt. Imrc viszonylatában az első két versenyző kiléte változatlan, Alexander a 4., a Sabau Adrián és Lóránd Tamás Antal az 5 és 6. helyeken zártak.
 
 
supersport/Moto 2-öt illetően helyreállt a világ rendje, Chrobák János a gyengébben sikerült kvali után is nyerni tudott, maga mögé utasítva legfőbb ellenlábasát, Németh Balázst - az Imrc értékelésében is. A széria harmadik magyarja összetett 16. és Imrc 9. helyen zárta a futamot.
 
 
A supersport 1000, amely a sajnálatos események miatt egyben a nap záró futam is lett végül, Fenyvesi Gábor jól szerepelt, Imrc-ben a negyedik helyet elhozva.
 

Zólyomi Andrea | 2015.08.10, 11:41:00 | Utolsó módosítás: 2015.08.10, 11:41:00

Cimkék:

A Magyar Motorsport Szövetség szomorúan értesült arról, hogy a 2015. augusztus 8-9-i hungaroringi Alpok-Adria és IMRC Gyorsasági Motoros Bajnokság vasárnapi SBK versenyén a 77-es rajtszámú Berto Camlek életét vesztette.

 

A MAMS ezúton fejezi ki részvétét a szlovén versenyző halála miatt. Mélyen együtt érzünk a családdal és a hozzátartozókkal.
 
https://www.facebook.com/AlpeAdriaRoadRacing?fref=ts
 

Somosi Alexander pódiumon élete első 600-as versenyén

Zólyomi Andrea | 2015.08.10, 10:47:00 | Utolsó módosítás: 2015.08.10, 10:47:00

Cimkék:

A Talmácsi Racing versenyzője, Somosi Alexander várakozásokon felül teljesítette élete első versenyhétvégéjét 600-as motorral. Talmácsi Gábor elérkezettnek látta az időt arra, hogy 15 éves versenyzőjét, Somosi Alexandert a további fejlődése érdekében egy HondaCBR 600-as nyergébe ültesse. A kellő alapokkal rendelkező fiatal motoros, óvatosan, de magabiztosan kezdte meg első köreit a mogyoródi pályán, majd egyre inkább ráérzett új versenygépére, ami időeredményein is megmutatkozott. A Talmácsi Racing versenyzője a csütörtöki motoros nyílt napon 6szor 20 percet töltött a pályán, majd pénteken az Alpok-Adria sorozat hungaroringi versenyére hangolva további négy húszperces szabadedzéssel folytatta. Az egyes tréningeken Talmácsi Gábor is motorra ül, hogy egészen testközelből tudja mentoráltját megfigyelni a pályán és észrevételeivel, tanácsaival méginkább segíteni tudja őt.
 
A tudatos felkészülés eredményes volt, hiszen Alex szombaton az összetett 11. rajthelyet szerezte meg, majd az első versenyen egy kevésbé jó rajt után nagy csatát vívva a 12. helyen ért célba. Vasárnap a második időmérő edzést a 10. helyen nyitotta és 12:55 órakor kezdődő második futamon nem kellett sokat várni, hogy a legjobb tíz közé küzdje fel magát. Majd a versenytáv felénél sikerült neki még inkább rákapcsolnia és végül a 8. helyen intette le a kockás zászló. Ez az eredmény pedig a Magyar Bajnokság értékelése alapján egyben a dobogót érő harmadik helyet is jelentette számára.
 
 
Talmácsi Gábor, csapatfőnök:
“Minden téren igyekszek tudatosan felépíteni Alexander sportkarrierjét, hiszen versenyzőként saját tapasztalatból tudom, hogy milyen lépések segíthetnek a fejlődésben. Alexander elég érett már ahhoz, hogy felüljön egy 600 köbcentis gépre és lépésről lépésre megismerkedjen ezzel a kategóriával is, ahol már önmagában nem elég a tehetség, hanem már minden apró részlet, visszajelzés számít, hogy valaki gyors tudjon lenni. Büszke vagyok Alexanderra, végig alázattal és nagyon keményen dolgozott és várakozáson felül teljesített a hétvégén. Az elvártnál jobb időeredményeket ért el, de sok munka vár még ránk, mert ezzel a motorral még sok kilométert és versenytapasztalatot kell hogy szerezzen. Most kipróbálta a Talmácsi Racing 600-as Hondáját, de a fő célunk az, hogy az októberi RedBull Rookies Cup Moto3 sorozatába kvalifikálja magát. Ezzel állandó résztvevője lehetne a MotoGP sorozatnak. Úgy érzem, jó úton haladunk, és mindent megteszek annak érdekében, hogy Alexander megfelelő technikai háttérrel fejlődhessen.
 
Somosi Alexander:
“A leginkább azzal a hasonlattal tudnám jellemezni az első benyomásomat a HondaCBR600-as nyergében, mintha egy Trabantból beülne az ember egy Ferrariba. Ez egy egészen másik dimenzió, először szükségem volt néhány körre, hogy megszokja a szemem a sebességet. Gábor tanácsai nagyon sokat segítettek a motorral történő ismerkedés során és mindenegyes újabb bemeneten még több részletre próbáltam odafigyelni, aminek hatására egyre inkább jobb és jobb köröket sikerült összeraknom. Sokat kell még tanulnom és sokat kell még motoron ülnöm ahhoz, hogy elmondhassam teljes mértékben én uralom a technikát, de az utat ezzel megkezdtem. Mentálisan és fizikálisan is elfáradtam a versenyek végére, de nagyon boldog vagyok, hogy elsőre ilyen teljesítményt sikerült felmutatnom és ezzel sikerült kiérdemelnem a további bizalmat. Nagyon köszönöm a Talmácsi Racingnek és személyes támogatómnak, Thomas Breitlingnek és a további szponzorainknak, hogy lehetővé tették számomra az indulást. Köszönöm a csapatom minden tagjának a munkáját, nélkülük nem ment volna.”
 
Talmácsi Racing
/ 98 oldal
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.