A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. március 28., csütörtök
Hírek

A 2022-es szezonkezdés abszolút ideális a magyar csapat számára, akik magyar és nemzetközi bajnokságokban is képviseltetik magukat, gyorsasági és supermoto versenyeken is.

Zólyomi Andrea | 2022.05.23, 09:37:00 | Utolsó módosítás: 2022.05.23, 13:36:00

Cimkék:

„Négy versenyzőnk, Máté, Barnus, Balu és Gergő már megkezdte a versenyzést, Lukinak majd csak június első hétvégéjén kezdődik a szezon. Eddig összesen 10 futamon álltak rajthoz a fiúk, Magyarország mellett Németországban és Csehországban is” – foglalta össze az eddigi versenyeiket Lévay Károly csapatfőnök. – „Büszke vagyok rájuk, mert a téli felkészülés eredménye egyértelműen látszik. 6 dobogónk van, mindhárom Supermoto-ban, Barnus negyedik lett egy számára teljesen új kategóriában, Máté pedig egyből képes volt a tavalyi második legjobb eredményét elérni az IDM-ben. Balu a Magyar Supermoto Bajnokság Open kategóriáját, Geri pedig az Osztrák Supermoto Bajnokság Amateure Beginner kategóriáját vezeti, ami főleg úgy nagy szó, hogy Gergő most ment először a piseki pályán.”

 


A HRE Team 2022-ben nem csak egy versenysorozatra koncentrál, mint 2021-ben, hanem szinte minden versenyzőjük más-más bajnokságban, legalábbis kategóriában indul. Számadó Máté maradt az egyedüli, aki továbbra is az Internationale Deutsche Motorradmeisterschaft – IDM, azaz a Német Nemtezközi Bajnokság versenyzője maradt, SSP300kategóriában, a tavalyi Kawasaki Ninja 400 nyergében. Máté tavaly összetettben a 13. helyen zárt, célja idén a stabil TOP10-es szereplés és néhány dobogó. „Az idei IDM szezon talán még keményebb, még erősebb, mint az elmúlt évben. Szerencsére a motoron jobban érzem magam, mint tavaly, és emiatt bizakodva vágtam neki a szezonnak.” Máté bizakodása nem volt alaptalan, az első versenyhétvégén, a Lausitzringen megrendezett két futamból az elsőn a 11. helyen futott be, hosszú csata után, egy boly részeként, éppenhogy lemaradva a 8. helyről. A második futamot viszont egy szerencsétlen rajtbalesetet követően sajnos kénytelen volt feladni. A 300-as kategóriában való versenyzés mellett Máté már készül a kategóriaváltásra is, már több alkalommal edzett 600 köbcentis motorral. A gyakorlások sikeresnek mondhatók, hiszen egy felkészülési versenyt meg is nyert a nagyobb kategóriában!

 


Oláh Barnabás versenyzik rajta kívül továbbra is a gyorsasági versenyeken, viszont ő már tovább is lépett a nagyobb kategóriába, 300-ról 600-ra váltott. A Gyorsasági Magyar Bajnokság Open 600-as kategóriában indul és a Slovakiaringen rendezett első versenynapon egyből a 4. helyet szerezte meg. Barnus elégedett a kategóriaváltással, tetszik neki a 600 köbcentis Yamaha: „A motoron jól éreztem magam, igaz, még nem teljesen érzem a határokat. A nagyobb tempó nagyon tetszik, nem unatkozom a motoron.” – tette hozzá vigyorogva. – „A 300-hoz képest a motoron jobban elférek és ebből adódóan komfortosabbnak is érzem a 600-ast. Szeretnék nem csak dobogóra állni, de versenyt is nyerni idén a Magyar Országos Bajnokságban.” Barnus, bár a nagyobb motor nagyobb erőt és állóképességet is kíván, úgy érzi ezzel sem lesznek gondjai idén. Csapattársaival együtt folyamatosan készültek edzőjükkel Máriás Bencével, hogy azonnal a legjobbat tudják nyújtani, ne legyen megerőltető számukra a motorozás. „Bence nagyon sokat segít azon, hogy jobban bírjam erővel a motoron. Eddig azt tapasztaltam, hogy sokkal gyorsabb a reakcióidőm is, és nem fáradok el egy pályanap után sem.” Tapasztalataival Geri is egyetértett. „A reflexemen nagyon sokat segítettek a feladatai. Azt néztem, hogy szinte minden motorral, minden rajtnál én rajtolok el leghamarabb a magyarok közül.”

 


A két másik HRE versenyző, akik tavaly szintén az IDM-ben versenyeztek idén a Supermotoban folytatják.

 

Surányi Balázs már versenyzett ebben a szakágban is, mielőtt a német bajnokságban indult a HRE-vel, Kardos Gergő viszont még nem, így nem csak az első supermotos szezonja lesz ez a 2022-es, hanem egyből az első olyan, ahol nemzetközi bajnokságon próbálja ki magát, supermotoval. A Magyar Supermoto Bajnokságon, valamint az Osztrák Supermoto Bajnokságon mindketten indulnak, a magyar sorozatban egymás ellen is versenyezve az Open kategóriában, az osztrákoknál Balu az S3 Junior kategóriában, Geri pedig az Amateure Beginner kategóriában. Azok számára, akik kevésbé vannak otthon supermotoban: az S1 számít a királykategóriának, az osztrák bajnokságban egyből utána következik az S3, nagyjából, mint a MotoGP, Moto2, Moto3 kategóriák. Az osztrák és magyar bajnokságok mellett Balu a Cseh Supermoto Bajnokságban is rajthoz áll, növelve a kihívásokat.

 

 

A Magyar Supermoto Bajnokság visonati fordulóján Balu kiváló szerepléssel egy első és két harmadik helyet szerzett, így összesítettben az első helyen zárta a hétvégét, jelenleg is vezetve a bajnokság ponttáblázatát. Geri karsérüléssel küzdött, az első versenyt nem is tudta befejezni, így az összesített ötödik helyről várja a folytatást. Az osztrák bajnokság múlt hétvégi első fordulójáról már mindketten elégedetten jöttek el. Balunak a futamok a cseh bajnokság értékelésébe is beleszámítottak, így mondhatni kétszeres összpontosítást igényeltek, de sikerrel vette az akadályt, mindkét futamon tudott javítani a rajtpozíciójához képest, így végül összesítettben az osztrák bajnokság S3Junior kategóriájában a 3., cseh bajnokságban pedig a 4. helyen áll a pontversenyben. „Az Osztrák és a Cseh Bajnokság egyértelműen sokkal nagyobb kihívás számomra, mint a Magyar, de talán pont ezért élvezetesebbek is. A pályák, amiket érintenek szerintem izgalmasabbak.” – értékelt Balu a három bajnokság első fordulója után. –„ Az IDM és a gyorsasági versenyzés is nagyon jó volt, mindkét szakágat nagyon szeretem, de a supermoto változatosabb, mint a gyorsasági, nagyon várom a további versenyeket.” a Geri tarolt a számára idegen pályán és 100%-ot nyújtva nem csak az időmérőn szerezte meg az első helyet, hanem mindkét versenyen meg tudta védeni azt, így jelenleg vezeti az osztrák bajnokság Amateure Beginner kategóriáját! „Nem tudom egyértelműen megmondani, hogy melyik verseny volt a nehezebb. A visontai azért, mert végig fájt a karom, a piseki pedig azért, mert teljesen ismeretlen volt számomra a pálya és kevés volt a tapasztalatom. Nehezebb, és biztosan nagyobb kihívás lesz az osztrák versenysorozat, mert ott még egyik pályán sem voltam, Magyarországon pedig már mindet ismerem, és ott sokkal több az off-road szakasz, ahol még nem vagyok magabiztos.” – szedte össze Gergő a bajnokságok közötti különbségeket. – „Az IDM-et is nagyon élveztem, de itt is nagyon jól érzem magam, mindkettő másért jó. Az biztos, hogy számomra a több erőnlét kell még a supermotohoz. Úgy érzem, hogy a gyorsasági motorral sokkal többet tudtam menni, anélkül, hogy elfáradtam volna.”

 

 

A Hungarian Racing Engineering Team fantasztikus lendülettel vetette bele magát a versenyekbe, kívánjuk nekik, hogy tartson ki az egész szezonban, hiszen 6 bajnokságban párhuzamosan versenyezni nem kis feladat. Sok sikert kívánunk a további versenyekre is!

 

fotó: IDM_Dino Eisele,  Kőházy Tamás, Trackisdemotorphotos.com, HRE Media


Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.