Az NTR öt pilótája is rajthoz áll a hétvégén, a Kakucs Ringen rajtoló MAMI Kupán
Zólyomi Andrea | 2022.06.01, 12:35:00 | Utolsó módosítás: 2022.06.01, 12:35:00
Cimkék:
A MAMI Kupa szervezői az idei szezonban is megrendezik a sorozatot, méghozzá azzal a nemes céllal, hogy szervezett körülmények között azok is versenyzési lehetőséghez jussanak, akik szerényebb anyagi forrással rendelkeznek, de mindenük a SPORT! A nézők természetesen ingyenesen látogathatják a versenyeket, ahol számos géposztály küzdelmeit tekinthetik meg. A kilátogatók a teljesség igénye nélkül az YT 125 2T és 4T OB és Kupa, MZ Széria OB és Kupa, valamint Classic OB és Kupa mezőnyének futamait izgulhatják végig.

A New Times Racing pilótái három kategóriában is megméretik magukat a Kakucs Ringen. Az SSP300-ban Kun Csaba törne az élre, míg Kamen Popov a Yamaha R3 nyergében célozza meg majd a dobogót. Ez a kategória igazán nehéz kihívás elé került idén, mivel kisebb pályákra, a MAMI Kupa szárnyai alá került.
Az OT YT 125 2T mezőnyében Oláh Balázs szeretne pontszerző helyen végezni. A csapat legújabb tagja, Fényi Bence magához képest jól teljesítményt vár, célja, hogy folyamatosan javuló köridőkkel és bukás nélkül teljesítse a hétvégét.

Az OT YT 125 4T kategóriában Papp Kevin azzal a motivációval áll majd a rajtrácsra, hogy őt inti le elsőként a kockás zászló. Ehhez arra is szükséges lesz, hogy addigra összeálljon a technika, amin a hét közepén még az előző esés nyomai látszódtak.
Ha teheted, te is látogass ki hétvégén a Kakucs Ringre!
forrás: New Times Racing sajtó
Zólyomi Andrea | 2022.03.18, 09:59:00 | Utolsó módosítás: 2022.03.18, 09:59:00
Cimkék:
Zólyomi Andrea | 2022.03.10, 11:43:00 | Utolsó módosítás: 2022.03.10, 11:43:00
Cimkék:
A Technikai Kollégium 2022. évi szabályzata alapján „technikai felügyelői tevékenységet csak eredményes MAMS technikai felügyelői vizsgát tett személy végezhet.”
Ezúton értesítünk mindenkit, hogy a 2022. évi második technikai felügyelői szeminárium és vizsga időpontja és helyszíne véglegessé vált:
Időpont: 2022. március 27. 10h
Helyszín: MAMI Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola, 1149 Budapest, Angol u. 36.
A képzés és a vizsga is elméleti és gyakorlati részből áll össze.
Érkezni 9:20-tól lehet. A képzés ebédszünettel együtt várhatóan 16 óráig tart. Jegyzetfüzetet és íróeszközt mindenki hozzon magával.
Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a technikai felügyelők számára a képzés és a sikeres vizsga teljesítése kötelező!
Bármilyen kérdés esetén kérem a Technikai Kollégium vezetőjét, Farkas Gábort, Lojzit keressék a +36203455147-es telefonszámon vagy a gabor.farkas1975@gmail.com emailcímen, illetve részvételüket is nála jelezzék.
Zólyomi Andrea | 2022.02.28, 17:14:00 | Utolsó módosítás: 2022.02.28, 17:14:00
Cimkék:
Nádasdi Jánostól 2022. március 28-án 13 órától vehetünk végső búcsút a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában.
Tiszteletünket egy szál virággal fejezhetjük ki.
Zólyomi Andrea | 2022.02.22, 15:37:00 | Utolsó módosítás: 2022.02.22, 15:37:00
Cimkék:
Fájdalommal értesültünk arról, hogy ma reggel elhunyt Nádasdi János, a Magyar Motorsport Szövetség tiszteletbeli tagja.
János évtizedeken át dolgozott a magyar autó- és motorsportért. 1980-tól először a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség, majd 1996-tól, a két sportág önálló szakszövetséggé alakulásától a Magyar Motorsport Szövetség főtitkára volt. Emellett az évek során a Salakmotor szakág vezetője, MAMS elnökségi tagja, továbbá a MAMS Felügyelő Bizottságának tagja is volt. A Hungaroringen a tanpálya vezetése is az ő feladata volt.
Nemzetközi színtéren is emlékezetes pályafutása volt: a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) 2011-ben a salakbizottság tiszteletbeli alelnökének választotta meg, miután több, mint három évtizedig volt a Bizottság tagja, majd alelnöke. Világbajnokságok sportfelügyelőjeként, versenyigazgatójaként, illetve számos salakmotor és jégmotor verseny pálya inspektoraként megszámlálhatatlan világesemény színvonalas lebonyolítása volt köszönhető neki.
A MAMSZ főtitkáraként ő kezdte el a tárgyalásokat a legelső magyarországi Forma-1-es futam megrendezése kapcsán. A szervezőbizottság vezetője lett és még évtizedekig részt vett a futam szervezésében.
2017-ben a MAMS Aranykoszorús Versenybírói aranylicenccel, 2020-ban a közgyűlés alkalmával pedig egy különdíjjal honorálta több évtizedes munkáját.
Halála hatalmas veszteség az autó-és motorsport számára, János személyében egy kivételes szaktudású, precíz és lelkiismeretes szakembert ismerhettünk meg.
A MAMS mélyen együtt érez feleségével, Rózsival, illetve fiával, Csabával.
Nádasdi Jánost a Magyar Motorsport Szövetség és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később adunk tájékoztatást.Elhunyt Na
