A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. március 29., péntek
Hírek

Zólyomi Andrea | 2022.03.18, 12:38:00 | Utolsó módosítás: 2022.03.18, 12:38:00

Cimkék:

Látványos versenyeket hozott a hazai motocross szezonnyitó versenye Piliscséven, ahol a nemzetközi versenyzőkkel teletűzdelt mezőnyben, magyar győzelemnek is örülhetett a szépszámú közönség.
 
A piliscsévi versenyről már tavaly is elismerően lehetett beszélni, de idén még inkább emeltek a színvonalon hiszen a hazai ászok mellett, Csehország és Szlovákia legjobbjai is itt voltak a mezőnyben de Ausztriából, Szlovéniából, Svájcból és Romániából is voltak indulók.
 
A hazai közönség legnagyobb örömére Pergel Bence mindkét futamot megnyerte kétütemű KTM-jével az I.osztály. MX2-es kategóriában. A magyar sikert csapattársa Técsi László Márk (KTM) tette teljessé aki mindkét futamot a második helyen fejezte be. Az MX2-es világbajnokság állandó résztvevője a cseh Jakub Terešák (KTM) tavalyi sérülése után még nincs 100%-os formában, de így is sikerült a dobogó harmadik fokára állnia. Honfitársa Tomáš Pikárt és a szlovák tehetség Jaroslav Katriňák (mindkettő KTM) végig szoros küzdelmet vívtak mindkét futamban, végül a cseh fiú második futamban elért jobb helyezésének köszönhetően szerezte meg a napi összetett negyedik helyet. Radek Vetrovsky (KTM) a hatodik, míg a tavalyi versenyen még a Junior 85ccm-es kategóriában brillírozó cseh Vítězslav Marek (KTM) a hetedik helyen zárt, Nikolics Boldizsár (KTM) a nyolcadik.
 
Az I.osztály MX Open kategóriában a szlovák vendég versenyzők házi küzdelmét hozta a nap. Pedig Hugyecz Erik (KTM) révén sokáig akár magyar győzelemre is esély volt, hiszen Erik az első futamban a harmadik helyen ért célba, majd a második menetben szorosan a szlovákok mögött haladt amikor a hátsó lemenőben hatalmasat bukott így szerte foszlatva győzelmi esélyét. Szerencsére a magyar versenyző saját motorján hagyta el a pályát, a hírek szerint nincsenek súlyosabb sérülései. Ezzel így el is dőlt, hogy szlovák siker születik az Open kategóriában amelyet végül Tomáš Kohút nyert meg Šimon Jošt
(mindkettő KTM) előtt. A magyar dobogót Varga Imre(KTM) hozta el ebben a kategóriában aki a második futamban sikerrel hárította a szlovák Pavol Repcak (KTM) támadási kísérleteit aki így a napi összetett negyedik helyen zárt a nagy öreg, az elnyűhetetlen Petr Bartoš (KTM) előtt.
 
Dušan Drdaj (GASGAS) néhány héttel ezelőtt elszenvedett kézsérülése ellenére a hatodik helyre volt képes, Pavel Dvořáček (Yamaha) a hetedik, majd Martin Krč (KTM) a nyolcadik.
 
A Women Open kategóriában Aneta Čepeláková (Yamaha) kettős futamgyőzelmmel állhatott fel a dobogó legfelső fokára, a hazai közönség előtt motorozó Gál Lili (Yamaha) a második, míg Viktorie Lohniská (KTM) a harmadik. A negyedik helyen Aida Ioana Cojanu (Yamaha) zárt, az ötödik helyen Karolina Bousková (Husqvarna), a hatodik helyen Nagy Vivien Alexa (GASGAS), hetedik helyen Horváth Zsófi (MZ), a nyolcadik helyen Tamás Lora (KTM) zárt.
 
II.osztály MX1-ben a cseh Vladimír Nančevský (KTM) győzelmét hozta a nap, Henzer Péter (KTM) és Szűcs Kulcsár János (Yamaha) előtt. Reinitz Olivér (Kawasaki) negyedik, Martonosi Tamás (Yamaha) ötödik, Muzsi Dániel (Husqvarna) hatodik, Jäger István (KTM) hetedik, Ábrahám Patrik (KTM) pedig a nyolcadik.
 
II.osztály MX2-es kategóriában Grósz Gergő (KTM) győzött, Martin Trávníček (KTM) a második, Harcsa Márk (KTM) a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Pátkai Dominik (KTM) negyedik, Hajdu Ádám Levente (GASGAS) ötödik, Borbás Balázs (KTM) hatodik, Cservenka Máte Zsolt (Husqvarna) hetedik, Kádár Dominik (KTM) a nyolcadik.
 
Senior Extra kategóriában Grillmayer Gábor (KTM) szerezte meg a győzelmet Cojanu Ionut Mariusz (Yamaha) és Csiki Balázs (KTM) előtt. Lavrin Simon (Yamaha) negyedik, Homola David (KTM) az ötödik, Mohos Zoltán (hatodik), Ondrej Jančula (KTM) a hetedik.
 
Senior Veterán kategóriában Varsányi Ottó (Yamaha) volt a legjobb, Petr Dokupil (Yamaha) a második, Lubomir Imrích (Yamaha) a harmadik, Petr Pipich (Suzuki) a negyedik, Szente Attila (Kawasaki) az ötödik, Lánczi Sándor (Yamaha) a hatodik, Medvecz Péter (Husqvarna) a hetedik, Babarczi Ferenc (Yamaha) pedig a nyolcadik helyen zárta a napot.
 
Senior Amatőrben Polgár Gergely (Yamaha) győzött, a második helyen Hajner Balázs (KTM) végzett, Varga Zsolt (Yamaha) a harmadik. További sorrend, Szabolcs Attila (KTM) negyedik, Nagy Lajos (Yamaha) ötödik, Zakar János (Yamaha) hatodik, Rugovics Gábor (Husqvarna) hetedik, Mankovics László (Yamaha) pedig a nyolcadik.
 
Folytatás két hét múlva Esztergomban, ahol a mostani hétvégéhez hasonlóan kétnapos versenyre kerül sor március 26-án és 27-én.
 
 
Részletes eredmények itt olvasható https://chronomoto.hu/livetiming/pdf/...
 
Szöveg I Stégner György
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.