Hírek
Zólyomi Andrea | 2024.09.25, 08:43:00 | Utolsó módosítás: 2024.09.25, 08:43:00
Cimkék:
Az immár 13 éves múltra visszatekintő H-Moto UNI Győr Team versenyzője, a 23 éve ellenére már rengeteg nemzetközi rutinnal rendelkező Kovács Bálint ismételten bebizonyította, hogy az IDM legszűkebb elitjéhez tartozik. Az idei szezon utolsó állomásán, Hockenheimben a gyári BMW nyergében ismét az élmezőnyben végzett – az első futamon a 8., míg a másodikon a 6. helyen intették le –, így megszerzett 117 pontjával összetettben a 8. helyen végzett a világbajnoki erősségű Superbike kategóriában. Görbe Soma már bajnokként érkezett a szezonzáróra a Pro Superstock 1000-ben, ahol előbb második lett, majd megnyerte ugyan a második futamot, de utólag kizárták.
Tavaly rendkívül sikeres esztendőt tudhatott magáénak a H-Moto UNI Győr Team: a rendkívül erős német bajnokságban (IDM) Kovács Bálint abszolút újoncként egy gyári BMW nyergében összetettben a 8. helyen végzett a világbajnoki erősségű Superbike kategóriában. 2024-ben ezt az eredményét túl akarta szárnyalni, amire jó esélye is volt, hiszen az egyik kedvenc pályáján, Oscherslebenben Bálint végre megszerezte az első IDM-es pódiumait, miután kétszer is a harmadik helyen végzett. Sajnos azonban kétszer nullázott az idény során, így a zárófutamokon maximum arra volt esélye, hogy több szerzett ponttal ugyan, de megismételje a 2023-as eredményét.
A 23 éves motoros ezúttal az általa ismert hockenheimi pályán zárta le idei szereplését az IDM 7. versenyhétvégéjén. Bálint a világ egyik legerősebb bajnokságának királykategóriájában a 6. rajthelyet szerezte meg az időmérőn, majd a futamokon remekül szerepelve előbb a 8. lett, majd a másodikon még ezen a helyen is tudott javítani és hatodikként zárt. Az újabb két TOP 10-es eredményének köszönhetően pedig összetettben megtartotta a nyolcadik helyet, és a tavalyi 100 pontja helyett idén már 117 egységgel zárta az idényt.
„Teljesítettem a célomat az időmérőn, és a hatodik idővel biztosítottam a második soros rajtot az IDM utolsó fordulójában. Elégedett és boldog voltam, bár kicsit bosszús is, egy hajszálon múlt az első sor. A versenytempómat erősnek éreztem, és úgy gondoltam, hogy zárásként akár egy komolyabb eredmény is összejöhet Hockenheimben. Az első versenyen nem teljesen úgy alakult a rajtom, ennek következtében nagy küzdelem után a 8. helyen végeztem. A második viszont annál jobb volt! A rajt után az 5. pozícióban motoroztam, közel egészen a 3. helyezetthez, de végül már nem maradt annyi hátsó tapadásom, hogy a pódiumért folyó csatába beleszóljak, így egy 6. hellyel zártam a szezont. A tavalyi tanulóév után az Alpha Van Zon BMW csapata újfent bizalmat szavazott nekem és folytattuk a közös munkát. A bajnokságban, a tavalyi évhez hasonlóan a 8. pozícióban végeztem, de úgy gondolom, hogy ez egy teljesen másik nyolcadik hely, mint a tavalyi, hiszen rengeteget erősödött a bajnokság. A két nullázásom nem tett jót a pontjaimnak, de azokból is tanultam, és küzdöttem az utolsókig” – fogalmazott Kovács Bálint.
Egészen elképesztő bravúrt hajtott végre Görbe Soma, aki idén először állt rajthoz a világ legerősebb bajnokságának tartott német IDM-ben. A Northen Talent Cup sorozat 2020-as szezonjában bajnoki címet szerző motoros pontosan ott folytatja az idei szezon utolsó versenyhétvégéjén, Hockenheimben a versenyzést, ahol az első négy versenyhétvégén abbahagyta. Igaz, ezúttal „csak” a második helyet szerezte meg az időmérőn, és az első futamon is ugyanebben a pozícióban hozta be a motorját. A második, vasárnapi futamon viszont elsőként intették le, így sokáig úgy nézett ki, hogy futamgyőzelemmel zárja ezt a feledhetetlen szezont. Azonban a motor utólagos technikai ellenőrzésekor derült ki, hogy egy kilóval könnyebb az előírt minimumsúlynál, így Somát kizárták a futamból. Ennek ellenére a megszerezhető 250 pontból 215-öt megszerezve fölényesen megszerezte a kategória összetett bajnoki címét.
„Igencsak mozgalmasra sikeredett a szabadedzésem, ugyanis egy motorhiba miatt az első edzésen mindössze négy kört tudtam megtenni, majd a második tréningen már sikerült a második helyet megszerezni, igaz, menet közben összeszedtem egy hosszú körös büntetést, amit a verseny első három körében kellett letöltenem. Az első időmérő jól sikerült, hiszen elsőként intett le a kockás zászló, míg a második időmérőt ki kellet hagynom egy újabb technikai hiba miatt, így buktam a pole pozíciót, és a második helyről vártam a startot. Az első versenyen már akkor eldőlt a sorsom, amikor letöltöttem a büntetésemet, a második hellyel kihoztam a maximumot ebből a futamból. Sikerült megnyernem az utolsó versenyt Hockenheimben, azonban diszkvalifikàltak, mert a motor súlya 1 kilóval kevesebb volt a megengedett minimumnál. Csalódott vagyok, mert a többszöri mérés soràn sem mutatott egyforma értékeket a mérleg. Ezzel a motorral versenyeztem végig az egész szezont, és minden időmérő és minden futam után megfelelő volt a súlya. Semmin sem változtattunk, de természetesen a döntést elfogadtam, bár nem értek vele egyet. A bajnokságot megnyertem, aminek nagyon örülök és hàlàval tartozom mindazoknak, akik végig hittek bennem” – fogalmazott Görbe Soma.
szöveg: H-Moto UNI Győr Team
fotó: Racing Passion Photography - Damon Teerink