A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. március 29., péntek
Hírek

Zólyomi Andrea | 2021.04.29, 11:30:00 | Utolsó módosítás: 2021.04.29, 11:30:00

Cimkék:

A Hungarian Racing Engineering Team sikeres téli felkészülést tudhat a háta mögött, ezt a tesztjeik eredményei is alátámasztják. Innen már nincs megállás, 2021-ben a négy fiatal versenyzővel az IDM, azaz a Nemzetközi Német Motoros Bajnokság Supersport 300-as kategóriájában állnak rajthoz április végétől.
 
fotó: Kőházy Tamás
 
A magyar versenycsapat nevezése nem csak azért komoly hír, mert egyszerre négy versenyzőt is indítanak, hanem mert a csapat mérnöki- és szerelőbázisának jelentős hányadát teszik ki a MAMI Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola versenyszerelő diákjai és a Győri Széchenyi István Egyetem versenyszakmérnök képzés hallgatói. A HRE Team ugyanis egy oktatócsapat, ahol a diákok tényleges versenyhelyzetben mélyíthetik el a tudásukat, természetesen folyamatos tanári irányítással. A csapat négy versenyzője is a MAMI Technikum tanulója. Céljuk tehát, hogy ne csak gyors utánpótlásversenyzőket neveljenek a magyar motorsport számára, hanem olyan képzett szakembereket (versenymérnököket és versenyszerelőket) is, akik a pályájukat már versenyhelyzetben gyűjtött tapasztalattal kezdhetik meg.
 
„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy itt tartunk. Csapat-szinten és a versenyzők edzettségét tekintve is elértük azt, hogy bártan mertünk nevezni egy nívós nemzetközi bajnokságba. Kihívás lesz, ez nem kérdés, de készek vagyunk a legjobbat nyújtani és biztos vagyok benne, hogy meg fogunk felelni az elvárásoknak. – mondta Lévay Károly, a HRE Team csapatfőnöke. – Nagy eredmény volt már az is, múlt ősszel, hogy egy Hungaroring-i pályanapra egy olyan stábbal állhattunk ki, ahol összesen három gyakorlott versenyszerelő, szakmérnök segített, a többiek mind a versenymérnöki és a technikusi képzés hallgatói voltak. Közösen biztosítottuk a hat motor felügyeletét, sőt, kivétel nélkül az összes versenyzőnk meg is döntötte a saját pályarekordját aznap.”
A csapat négy, tizenöt éves versenyzőt indít az IDM-ben; Kardos Gergőt, Oláh Barnabást, Surányi Balázst és Számadó Mátét, akik a mezőny legfiatalabbjai között lesznek. Mindannyian Kawasaki Ninja 400 nyergében állnak rajthoz a bajnokság SSP 300-as kategóriájában, 27 másik induló ellen.
 
fotó: kőházy Tamás
 
A fiúk téli felkészülését és erőnléti edzéseit Máriás Bence, erőnléti edző és egészségfejlesztő vezette, aki egyaránt hangsúlyt fektetett az kondicionális és a mentális készségek fejlesztésére is. Az edzőtermi edzések mellett a MAMI Technikum profi versenyszimulátorán élesítették a versenyzők reflexeit, de ha a vírushelyzet úgy kívánta, kreatívan, például teljesítménytúrázással javítottak az állóképességen és a kitartáson. „A sok nehézség ellenére sikerült a tervezett felkészülési programunk szerint haladni, ami egyaránt tartalmazott fizikális és mentális felkészítést. Rengeteg munka áll mögöttünk, úgy gondolom a versenyzők felvették a nemzetközi elit színvonalat fizikális szempontból. Izgatottan várjuk a versenyeket, amik nagyon jó fejlődési lehetőséget biztosítanak majd. Én azt várom, hogy nyitottak legyenek, építsék magukat folyamatosan minden helyzetben, ne az eredményre koncentráljanak hanem a teljesítményükre, próbálják kihozni magukból a legtöbbet, mert nagyon sok van bennük, végül pedig meglátjuk ez mire lesz elég. A versenyzőknek gratulálok az eddigi munkájához, nagyon jó úton haladunk.” – foglalta össze a fiúk edzője.
 
fotó: HRE Média
 
Az év legelejétől kezdve a versenyzőknek Zsigovits Norbert (SuperEnduro VB futam győztes, német bajnok) tartotta az offroad edzéseket. Itt fejlesztették az egyensúly-érzéküket, gyakorolták a precíz, pontos motorkezelést, megtanultak alkalmazkodni a változó időjárási és tapadási viszonyokhoz. Az ügy szinergiáját jelzi, hogy „Zsigó” jelenleg a MAMI Technikum végzős tanulója!
 
A HRE Team március utolsó hetében a RabócsiRingen, Kawasaki SSP300 versenymotorokkal tartott tréninget. A versenyzők felkészítésébe itt már Sebestyén Péter (WSBK SSP600) is segítette a csapat munkáját. Peti nagyszerű munkát végzett, igazi profi mentorként hamar megtalálta a közös hangot az ifjakkal. Közreműködésével a versenyzők könnyebben találták meg az ideális íveket, sorra javították a legjobb köridőket. Peti a motorokat is tesztelte, tapasztalatával segített megtalálni, hogy milyen beállításokkal érdemes gyakorolniuk. Emellett számára is jó edzés volt ez a kétnapos motorozás.
 
fotó: HRE Média
 
Néhány fontos alkatrész viszont csak április végére érkezett meg a csapathoz, ezek megismeréséhez a gyors szerelések után az EuroRingen fogtak neki. A csapat beszámolója alapján egyértelmű, hogy a szezonban rengeteget fog segíteni nekik a vb-s elektronika és a versenyzőiknek is hasznos, hogy megtapasztalják, milyen hatása van a motorokon történő változtatásoknak. A tesztnapokon értékelték a téli felkészülésüket, és, mint Lévay Károly elmondta nagyon elégedettek. „A teszek egyértelműen megmutatták, hogy jó irányba haladtunk a tél során, rengeteget fejlődtünk, de természetesen még bőven van fejlődési lehetőség előttünk. – foglalta össze a csapatfőnök. – Ahogy mindenkit, minket is hátráltatott a járvány. Máriapócson sem tudtunk teljes létszámmal megjelenni, versenymérnökeink betegsége és a speciális versenyalkatrészek beszerzésének lassúsága pedig a motorok felkészítését is megnehezítette. Ennek ellenére, vagy pont emiatt vagyunk nagyon büszkék a csapat eddigi teljesítményére és bizakodunk a továbbiak tekintetében. A céljainkra fókuszálva tudjuk folytatni a felkészülést és edzéseinket a versenyszezon megkezdéséig.”
 
fotó: HRE Média
 
A HRE Team az IDM futamai előtt további tesztnapokkal készül, főleg úgy, hogy a május első hétvégéjére tervezett első futam a járványhelyzet miatt törlésre került a versenynaptárból. Az első versenyre így május a németországi Oschersleben kerül sor május 20.-23., ezt követően pedig négy ország versenypályáin követhetik őket figyelemmel a magyar szurkolók.
 
Az IDM versenynaptára az idei évben a következőképpen alakul:
04.30 - 05.02. Lausitzring - ELMARAD
05.20 - 23.      Oschersleben
06.11 - 13.      Most
07.23 - 25.      Schleiz-Dreieck
08.13 - 15.      Assen
08.27 - 29.      Red Bull Ring
09.24 - 26.      Hockenheim
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.