Hírek
Várva várt pillanat, rég nem látott küzdelmek, vissza a gyökerekhez…
Zólyomi Andrea | 2021.04.28, 13:06:00 | Utolsó módosítás: 2021.04.28, 13:06:00
Cimkék:
Hol is kezdjem? Számomra a beszámoló megírása is hasonló izgalmakkal és átfogó körültekintéssel jár, mint a versenyzők napjai az év első, szezonkezdő versenyére való felkészülés előtti pillanatokban.
Ennek tudatában ez a cikk kicsit hosszabbra kerekedik, mint a pilóták a rajt előtti nagy elánú készülődése, de a téli szünet után még vissza kell szokni a megszokott rutinos gyorsasághoz.
A megfelelő szavakat jelenleg nem könnyű megtalálni, hiszen végre nagy izgalmak közepette április 24-én került megrendezésre a Magyar EnduroCross bajnokság első fordulója.
A „nehézségek” ellenére rengeteg újdonságnak örvendhetünk ebben az évben, ez már körvonalazódni látszódott a versenynaptár kiadása során. Új verseny helyszínek, újonnan alakult csapatok, elszánt és kitartó szervezők, visszatérő versenyzők. Reméljük az enduros kitartás és a 21 – es év csupa sok jót és meglepetést tartogat majd mindenki számára.
Nem mellesleg új névadó szponzort köszönthetünk az endurocross sorozatban, még pedig az MxGuards személyében, akik nagy választékú motoralkatrészekkel szolgálják ki az ország motorosainak igényeit, azon túl menően, hogy támogatják ezt a különleges sportágat.
Az évnyitó verseny helyszínéül, Tamási várta tárt karokkal a versenyzésre kiéhezett elszántakat. A rendezőség az elmúlt évek során jó párszor bizonyított, így nem is volt kétséges, hogy Ők érdemeljék ki az elsőséget az évad megkezdésére.
A Tamási Enduro és MX Egyesület, Dravecz Balázs vezetésével a csapat már többször bebizonyította, hogy nincs lehetetlen, minden nehéz körülmény között is a legjobbat igyekszik megvalósítani. Ez most sem történt máshogy, rengeteg munkával és előkészülettel a megfelelő kollégákkal sikerült egy jó hangulatú versenyt összekomponálnia, a lehetőségekhez képest remek, itt – ott extrém akadállyal megspékelt erdei nyomvonalú pályával.
A belefektetett erőfeszítéseknek a magas létszámú versenyző sereg hozta meg a gyümölcsét azzal, hogy balesetmentesen újra nyeregbe pattanva levezethették a feszültséget és részvételüket tették.
A sors még úgy hozta, hogy nézők nem látogathatták az eseményt, de Majosházi Peti garantálta az otthon ülök számára is az élvezetes pillanatokat az élő közvetítésével és az események kommentálásával.
Páratlan időjárás fogadta a versenyzőket, napsütéssel és kellemes tavaszias hőmérséklettel gazdagítva a napot, amelyre már oly sokan vártak. Szerencsére a pálya nedvességtartalma kitartott a nap végéig, egyedül a cross pályán alakult ki némi por kavalkád a motorosok után, annak ellenére, hogy a szervezőség ügyelt erre és biztosította a futamok közötti locsolást is.
Menetrendbeli változás nem történt, a napot szokás szerint az utánpótlás kezdte, összesen 26 fős ifi mezőnnyel. Többen is egy szintet feljebb lépve kezdték meg a szezont, aminek eredményeként kihegyezett éles küzdelmekkel tarkított futamok zajlottak le köztük, fej – fej mellett ment az adok - kapok, mind a ifi 50/65 és az ifi 85 – ös kategóriában indulok között.
Szemmel láthatóan az ifi 85 – ben versengő srácok óriási tempót diktáltak, gyakorlatilag a 9. helyig bezárólag folyamatos volt a harc a jobb pozíciókért, szinte azonos legjobb köridőket megfutva egymás között. Végül a két futamot is megnyerő Molnár Gábor #102 érkezett elsőként, Hajdú Ádámot #177 és Paitz Miklóst #180 megelőzve.
Nem számít annyira újdonsült dolognak, hiszen láthattunk már elektromos motorral versenyző pilótát a versenypályákon, de a mini 50 - es kategóriában induló Kovács Ferenc #155 volt az első, aki egy elektromos kis motorral vette fel a kesztyűt a többiekkel szemben.
Rendkívül jól szerepelt a pilóta és motorja egyaránt, igaz, hogy a pálya egyes részein kevésnek bizonyult, Vágó Norbi # 400 szavaival élve, mit is várjunk egy búvárszivattyútól ilyen körülmények között? Na igen ám, de sikerült a dobogó legalsó fokán zárni a versenyt, előtte zárt Csics Zoltán #135 a 2. helyen és Paitz Olivér #160 húzta be mindkét futamot győztesként.
Elégedetten és jó érzésekkel fejezték be a versenyt a srácok a ifi 65 – ben is, ahol Paizs Doma #171 szerepelt a leggyorsabban és vívta ki magának az első helyett, utána Vass Ádám #133 érkezett, ifj. Vágó Norbit #150 megelőzve.
Sajnálatra méltó, hogy zártkapus versenyt kellett a szervezőknek lebonyolítani, hiszen az 1 órás futamban a szuperveteránok rettentő módú csatát vívtak egymással az abszolút helyekért. Kiemelkedő nagy múlttal rendelkező pilótákat a kor előrehaladta sodorta a szuperveterán kategóriába, holott ők is fiatalnak számítanak, de a számok bűvöletében más a besorolás. J
Nagy erőfeszítéssel és kitartással Miksi Péter #207 nyerte az egy órás futamot, leheletnyi differenciával megelőzve a versenyzésbe visszatérő, ikonikus személynek számító Tichy Jánost #202 és Szabó Ferencet #213. Titán harcos Buchvald János #224 most sem hagyva magát 4. helyen ért célba, de összeszorított fogakkal szorosan ért utána célba 2,5 másodperccel lemaradva Török Misi #740 a fiatal legénységet képviselve, ezzel megnyerte a 3.o E2 – es kategóriát.
A bajnokság visszatért a hagyományos, tradicionális két órás futam lebonyolításához is a tavalyi év után, hiszen az EnduroCross már a nevéből eredően is a hosszú távú kitartó versenyzésre utal, több szakágat ötvözve.
Illetve nemzetközi alapokra helyezve a hangsúlyt, egy új kezdeményezés történt, hogy kialakították az U23 – as kategóriát, ahol az igazán gyors, feltörekvő pilóták képviselik a profik között magukat, mint utánpótlás.
Ismételten rengeteg visszatérő illetve tavaly balesetet elszenvedő versenyző tért vissza a pályára, ezzel színvonalasabbá téve a bajnokságot. Az első osztályban is szép számmal jelentek meg, köztük felbukkant Mario Hirschmugl #18 osztrák profi versenyző is, aki a tavalyi tamási enduro versenyen óriásit bukott, de most újra itt volt, revansot véve magával szemben. Szőke Márkkal #795 és Firtosvári Gáborral #7 meccseltek, míg Gábor el nem esett, aminek következtében kiállni kényszerült.
Mario és Márk volt az egyedüli, aki 16 kört volt képes teljesíteni a 2 órás futamban, de Márk olyan iramot tudott diktálni és előnyt kikovácsolni a többiekkel szemben, hogy a tankolás és kiállás ellenére is bő 4 perces előnnyel zárt a futam végén. Abszolút győztesként és a Pro 2 – es kategória címvédőjeként utazhatott haza a verseny után.
Liszka Roli #78 is az élen haladt volna, igen ám, de pórul járt, mert az egyik ellenfelével összeütközött, aminek következtében a motorja kissé viseletessé vált, így az erdőben az alkatrészek összeszedésével, csüggedten fel kellett adni az első futamot.
Hertlik Donoven #94 egy lépcsőt ugorva fellépett a nagy köbcentis motorral versenyzők körébe, ahol príma motorozással, helytállóan, abszolút harmadikként intették le a verseny végén. A tavalyi szezonban balesetet szenvedő, szintén egy remekül szereplő fiatal motoros, Tádics Dániel #91 hozta a formáját Donoven mögött az abszolút értékelésben és a Pro 1 – es kategória győztesként, Henzer Péter #89 és Jäger István #5 előtt végezve.
Egy másik fiatalember, aki az osztrák Marioval egyetemben 2020-ban szintén nagyot bukott a tamási enduro versenyen, most jelen volt, fütyörészve a veterán kategóriát képviselve körbe motorozta a mezőny javarészét, ő nem más, mint Radek Bohuslav #206.
Jäger István #5 mögött csupán 25 másodperccel maradt el abszolútban, így is a népes mezőnyben 7. – ként zárt, megelőzve vetélytársát, Nagy Pétert #203 és az idei évtől veteránnak számító, régi motorost Csepi Tamást #295.
Az eredményeket tekintve minimális különbségek alakultak ki a versenyzők között. Mindezt jól mutatja, hogy a 2 órás futamot követően az abszolút 11. és 16. helyezett közötti első osztályú pilóták, egymást követően 1 percen belül érték el a kockás zászlót.
Amellett, hogy visszahozták a két órás futamidőt, módosult a másodosztály kategorizálása is, mégpedig úgy, hogy Moto 1 és Moto 2 osztályba történt a besorolás, hasonlóan, mint az első osztályban.
Így a Moto 1 kategóriában Nádor Balázsnak #325 kedveztek a legjobban a körülmények, Csielka Márkot #303 és Hangya Lászlót #326 maga mögé utasítva. A másodosztály és a Moto 2 – es kategória tekintetében is a leggyorsabbnak Kovács Dávid #512 bizonyult abszolút 18. helyezettként. A pódium középső fokára Molnár Bence #459, a legalsóra pedig Wágner Péter #490 férkőzött fel.
A hosszas kimaradás után nem csak a pályán gyorsultak fel az események, hanem a versenyek is sűrűn követik egymást. Két hét múlva május 8 – án Béren újra összemérhetik tudásukat a versenyzők, majd a rá következendő hétvégén május 15 – én, egy mindenki számára új helyszínen fogunk találkozni, a rally világából ismert királyszentistváni vidéken.
Gatyákat felkötni, a java még csak ezek után fog következni…
Fotók: Vadas Mária
Szerző: Brenner Ádám
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA