A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. március 29., péntek
Hírek

Pápocra és környékére költözik az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Riverside Baja

Zólyomi Andrea | 2021.04.12, 09:45:00 | Utolsó módosítás: 2021.04.12, 09:45:00

Cimkék:

Egy hónap múlva – május 7-től 8-ig – végre-valahára elrajtol a 2021-es Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság, és utóbbi esetében a Pápocon és környékén rendezendő Riverside Baja lesz az idénynyitó versenye. A versenynek idén több érdekessége is lesz: az autós és kamionos mezőny mellett induló motorosok számára egy kupasorozatot írtak ki, míg a kétnapos viadalon összesen hét szelektív szakaszon küzdhet meg egymással és a pályával a remélhetőleg minél nagyobb létszámú magyar és nemzetközi mezőny.

 

  
A Tereprallye versenynaptárába 2014-ben került be először a Riverside Baja, és a debütálás azonnal történelmire sikeredett, hiszen a rendkívül heves, már-már trópusi esőzések miatt törölni kellett az utolsó szakaszt, míg 2019-ben, a jubileumi ötödik versenyen – szintén az eső miatt – az eredetileg kijelölt pályákat teljesen meg kellett változtatni. Tavaly pedig, ugyanúgy, mint a többi viadal, a vírushelyzet miatt elmaradt a Riverside Baja, azonban idén végre megrendezésre kerül immár hatodik alkalommal, ráadásul a hat állomásból álló Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság szezonnyitójaként. Garamvölgyi Zoltán, a Riverside Baja rendezője elárulta, a viadal történetének legjobb versenyét szeretné május 7-én és 8-án megrendezni.
 
 
„A verseny jelentősen megújul az eddigiekhez képest, hiszen egyrészt Magyargencs helyett immár az a Pápoc ad nekünk otthont, ahol korábban már a HunGarian Baja Világkupa futam egyik szakaszát is bonyolítottuk, és a település nagyon szívélyesen fogadott bennünket. Idén a megszokott három nap helyett csak kétnapos lesz a Riverside Baja, aminek az lesz az egyik különlegessége, hogy a tereprallye esetében a kettőszázötven kilométer szelektív szakasz mellé mindössze alig több mint tíz kilométeres összekötő szakaszt használunk, amely egy ekkora verseny esetében egyedülálló. Másrészt végre a motorosok számára sikerült egy kupasorozatot kiírnunk, így már ők is komoly tétért fognak együtt száguldani az autós, kamionos, quados és side by side-os versenyzőkkel együtt” – mondta Garamvölgyi Zoltán.
 
 
A szakember állítja, a lehető legjobb körülmények várják a csapatokat és a versenyzőket, és biztos lehet abban mindenki, fantasztikus szezonnyitó vár mindenkire. A kétnapos versenyen egyébként péntek déltől szombat estig élvezhetik a legjobb hazai és a magyar bajnokságban induló külföldi tereprallye versenyzők küzdelmeit a nézők, akik számára természetesen – ha az egészségügyi szabályok erre lehetőséget adnak – díjtalan lesz a belépés a szervizparkba és a kijelölt nézőpontokra. A főszervezőhozzátette, bízik abban, hogy a tavalyi év kimaradása után megdőlhet a részvételi rekord a Riverside történetében.
 
 
Természetesen az utánpótlásképzés is folytatódik a tereprallye-ban, és az idénynyitó előtt egy héttel, május 1-én Tabajdon rendezik meg 2021-ben első alkalommal a tereprallye Majáliskolát és tesztet, ahol a gyakorlat mellett elméleti oktatásban is részesülnek a résztvevők.
 
 
 
 
Fotó: Riverside Baja kommunikáció
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.