A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. március 29., péntek
Hírek

Zólyomi Andrea | 2020.11.12, 10:37:00 | Utolsó módosítás: 2020.11.12, 10:37:00

Cimkék:

Krízis helyzetben is a lehető legtöbbet kihozva a lehetőségekből, sor került az utolsó MAMS BALTYRE-OFFROADGUMI.HU nevet képviselő ENDURO ORSZÁGOS BAJNOKSÁG megrendezésére, november első hétvégéjén. Ezzel is bizonyítva, hogy a jó enduros semmilyen körülmény között sem adja fel.
 
 
 
Az elmúlt hétvégén minden perc és pillanat ajándék volt a versenyzők számára, a reggeli derűtől a délutáni tavaszi napsütésig minden!
Nem mellékesen a verseny megrendezése és pálya nyomvonala is, amit az idő és ember hiány szűkösségében sikerült Tóth Lászlónak #200 és Csapatának a város vezetéssel közösen együttműködve előkészítenie a verseny hétvégére. Kicsit rövidebb nyomvonal lett kijelölve, itt-ott gyorsabb, olykor hard-enduros jellegű nagyon élvezetes pályavonalon haladva.
 
 
 
Óriási siker volt ez az év végére, így pontot téve az I-re és a verseny szezonra, ahol bajnoki sorsok és pozíciók dőltek el a bajnokságban. Sokak számára kudarccal, sokak számára pedig nem várt meglepetéssel zárva a verseny hétvégét és az év végét.
 
Minden túlzás nélkül mondhatni, szenzációsan lett elbúcsúztatva a szezon kicsik és nagyok részéről, egyaránt. Népes mezőny gyűlt össze, 117-en tették tiszteletüket és vettek részt ezen a kemény megmérettetésen.
 
Mindehhez hozzátartozik, hogy ezen a versenyen tovább haladva egy jövőre vonatkozó vonalon, amit már Tamásiban Dravecz Balázs #402 kezdeményezett, mégpedig azt, hogy külön kupasorozatot és versenyzési lehetőséget biztosítanak az IFIK részére az endurozásban is, elősegítve az utánpótlást.
 
A pénteki napon korán érkezők, rekkenő napsütésben, jó időben már feltérképezték és bejárták a mért szakaszokat, egymással megvitatva mi lenne a legmegfelelőbb nyomválasztás, taktika a versenyre.
 
A pályabejárás során a tavalyi évhez képest módosított és meghosszabbított, csúszós, nedves talaj fogadta a versenyzőket, helyenként kacsaúsztatókkal tarkítva. Ezek az adottságok csak fokozták az izgalmakat és a pilóták motorozáshoz párosuló kedvét, mint hab a tortán. Kellemes hangulatban telő pénteki nap után, izgatottan várta mindenki a szombat reggeli startot.
 
 
 
Reggel már tető fokára hágott az izgalom, mikor az ablakon kitekintve láthatták, hogy deres a táj és 0 fok körül volt a hőmérséklet. Ettől függetlenül gyönyörű fehér télies látkép fogadta az indulókat, de sokakban felmerült a kérdés, hogyan fog ilyen hidegben beindulni a motor a rajtnál?
 
 
 
Javarészt így vagy úgy a motorokat beindítva, de sikeresen útjára indították a versenyzőket. A rajttól nem messze található volt az első enduro mért szakasz rajtja, ahol már a nyirkos, csúszós körülmények között kellett a legtöbbet kihozni a versenyzőknek magukból.
 
A két mért szakasz közötti összekötő etap rengeteg izgalmas és látványos helyet tartogatott a tarsolyban. Közel a szerviz depóhoz, igencsak csalogató hely várta a nézőket tárt karokkal, amikor a láposabb részen megkellett küzdeniük az utat keresztül szegő patakmederrel, ezzel nem kis fejtörést okozva egyes versenyzőknek a nézők nagy örömére.
 
Az idő kegyességének köszönhetően a pálya óráról-órára száradt, ezért körről-körre gyorsabb tempót tudtak rajta produkálni, sőt a pihenni vágyóknak és a versenyzők hozzátartozóinak lehetősége adódott élvezni a napsütést és a cirka 14 fokos meleget a verseny időtartama alatt.
 
Az ősz varázsa, míg reggel szinte télre ébredve izgulhattak a pilóták, utána pedig a déli órákban a tavaszba csöppenve, hajtottak motorjaikkal a cél fele.
 
 
 
Az ELSŐ OSZTÁLYBAN Holló Bence #53 foglalta el az első pozíciót a nap végén, akinek nagyon kedvezett a szombati nyálkás talaj, annak ellenére, hogy a crossozás nem az erőssége, sikeresen maga mögé utasította Zsigovits Norbertet #3. Másnapra viszont Zsigó újragondoltan, a kiegyensúlyozott motorozásával megfordította a versenyt és Bence elé kerülve, megnyerte az utolsó bajnoki fordulót, amivel ezúton a Pro2-es kategória bajnokává is vált.
 
 
 
Harmadiknak hozta be motorját a rutinos versenyzőnek számító Jäger István #5, aki magabiztos higgadtsággal, stabilan végig motorozva, az abszolút értékelésben a dobogó legalsó fokára ért fel.

 

 

 

Mögötte, enduro versenyen idén először rajthoz álló Ábrahám Márk #19 végzett az abszolút negyedik helyen, Brenner Ádámot #29, Nádor Tamást #2, Jäger Norbertet #28 és Kubik Richárdot #54 megelőzve, akinek ismételten meggyűlt a baja a motorjának az akksijával.
 
 
 
Hozzátartozik a kora reggeli starthoz, hogy az őszi körülményeknek betudhatóan, hogy az első 8-10 versenyző végezte el a piszkos munkát a többiek előtt, ezzel kijárva és megtisztítva a falevelekkel elfedett nyomokat, ami plusz másodpercbeli előnyt jelentett már az utánuk indulók számára.

 

 

 

A VETERÁN kategóriában egy rég nem látott remek pilóta, Havrán Attila #204 húzta be az elsőséget a két napi versengés folyamán, nagy csatát vívva Molnár Krisztiánnal #203 és Nagy Péterrel #201, aki a szombati napot kuplung probléma miatt feladni kényszerült, igen ám, de motorját megjavítva a vasárnapi napon helytállva, leggyorsabbként érkezett a célba, ezzel is értékes pontot szerezve a szombati kudarc után.
Miksi Péter #207 kihasználva a lehetőséget, stabil és folyamatosan gyorsuló motorozásával, felzárkózva zárt kategóriájuk harmadikjaként. Az első három helyezett után lemaradva, ment a jobbnál jobb helyekért a küzdelem Örményi Gábor #258, Szabolcska Zoltán #235 és Gáspár János #232 között.
 
 
 
A soron következő SZUPERVETERÁN kategóriában nem várt csata alakult ki, ahol Majoros Tamás #228 mindösszesen 1,44 másodperccel végzett az első helyen, a verseny kiemelkedő rendezője Tóth László #200 előtt, akiket, nevét már mindenki számára ismertté tevő, Buchvald János #224 követett. Nem ért a szuperveterán kategória leggyorsabbjai nyomába, Forrai Zsolt #296, Szabó János #214 és Müller Lajos #929, de az első hat értékelt közé jutva, sikeresen teljesítették a két napot.
 
Változatosan alakultak a helyezések a MÁSODOSZTÁLYBAN, amivel az év végi tabella sorrendje is átrendeződött. A bajnokságban harmadik helyen álló Utasi Martin #558 rettentő gyors tempójával mindkét napot megnyerte, a másik nagyon gyors, bajnokságban élen álló György Lóránd #516 előtt, aki a második hellyel bebiztosította magának a bajnoki címet.
 
 
 
A sors furcsa fintora vagy az őszi óraátállítás okozott fejtörést? Egy kis figyelmetlenség, amely +1 perces hátrányt hozott össze Oroszlán Ádámnak #514 a többiekkel szemben a szombati napon, holott harmadikként zárt, volna, ha nem tréfálja meg a szomszéd, újra versenyben lévő Kiss Attila #515 merülőben lévő órája, amely nem a pontos időt mutatta. Kevésnek bizonyult már a feszített vasárnapi tempó is, hogy a dobogóra fel tudjon zárkózni. Így szoros küzdelmek közepette Csepi Tamás #530 tudhatta magáénak a dobogós helyet, Faragó Dávidot #414, Oroszlán Ádámot #514 és Tarr Lászlót #433 megelőzve.

 

 

 

Érdekesen alakult a helyzet a HARMADOSZTÁLYÚ versenyzők számára. Csiba Attila #734 eddig vezette a bajnokságot, de sajnálatos módon az egyik ugratót elnézve, a rossz földet érés közben jó pár bokaszalagja elszakadt, ezért kiállni kényszerült, ezzel tovább adva az esélyeket mások számára. Az első helyért járó kupát Akács Norbert #906 napi licenccel induló pilóta vihette haza, de az első helyért járó pontokat viszont Molnár Lázár #848 kapta, ezzel megszerezte a harmadosztályú kupasorozat győztes címét az év végi összesítésben. Ezen a versenyen igaz, hogy csak negyedikként zár, de mivel az előtte végző fiúk napi licenccel indultak, így csak a serlegekre pályázhattak.
 
 
 
Meinczinger Péter #987 a tavalyi sérüléséből felépülve, bomba formában visszatérve, Norbi mögött végzett. Legfiatalabbként vette fel a harcot és üldözte az élbolyt, a remekül helytálló 12 éves Ott Kornél #986 végzett utánuk a dobogón, pedig akár még az ifiben is indulhatott volna. Szintén napi licences versenyző Kósa Roland #900 az ötödik helyen, míg hatodik helyen Turi Ákos #707 az idei év endurocross kupagyőztese ért célba.
 
 
 
Hab a tortán, mikor a „nagyok” célba érkezése után, mindkét napot az IFI kategória versenyzői zárták, esetenként szülői motoros kísérettel.

 

 

 

Szép számmal jelen voltak ők is, nagy elánnal végig motorozva, egy számukra kijelölt rövidített útvonalon. Az endurocrossban is jeleskedő, jól ismert Hateier Botond #120 vitte el a prímet, nem talált legyőzőre a 85ccm-es KTM-el az ifi junior kupasorozat abszolút értékelésében.
 
 
 
Horváth Zsombor #199 a kis 65 ccm-es motorral dicső helytállással a 85 ccm-esek között lett a második, a dobogós harmadik helyezésű Kolmont Máté #108 elé beférkőzve. A srácok meghazudtolva korukat, férfi módjára és magabiztos hozzáállással teljesítették a két napos versenyt, ezzel is rengeteg tapasztalatot és élményt szerezve.
 
Közel egymáshoz fej-fej mellett érkezett a további három díjazott helyezett a célba, Dorkó Dániel #194, Szántó Alex #148, hatodikként pedig ifj. Szabó János #137. Példaértékűnek számít, hogy 15-en eljöttek az ifi kategória versenyzői és részt vettek ezen az eseményen, egy hölgy résztvevő, Kovács Dóra #175 kíséretében, aki az idei évben képviselte a másik nemet az endurocross és enduro bajnokságban.
 
 
 
Büszkén a nagy fiúk között, fülig érő szájjal várták a gyerekek a díjátadót, ahol Hadobás Ádám még egy gyors interjúra is bírta a legényeket!
 
A következőképpen alakult a sorrend az IFI 65 ccm-es kategóriában. Az Ácsi Motoracing Se pilótája Horváth Zsombor #199 hozta formáját és megnyerte a legkisebb kategóriát. Új közegben, ismeretlen terepen folyt a harc a pozíciókért. Őt követte, a versenyhétvégén szabadidejét kihasználva, pecázással töltve, a humoros Szántó Alex #148, megelőzve a helyi lakosú tőrős Oszit, azaz Papp Kornélt #142, aki végig vezényelt idegenvezetéssel elirányította a felnőtteket a cross mért bejárása során. 
 
Utánuk sorakoztak fel a Béta Motor SE versenyzői, ifj. Vágó Norbert #150 és Vass Ádám #133, majd a szintén Ácsi Motoracing Team Se színekben versenyző Bellabás Andor #111 végzett a hatodik helyen.
 
 
 
Ahogy az ifi kategória abszolút értékelésben Hateier Botond #120 végzett, úgy nyerte meg a 85 ccm-es kategóriát is. Óriás fölényt halmozott fel magának Botond, viszont mögötte szoros időbeli különbséggel alakult ki a végeredmény. Egytől-egyig keményen izzadva küzdöttek és szerezték meg pozíciójukat. Kolmont Máté #108 megszerezte a második helyezést, Dorkó Dánielt #194 lehagyva. Ifjabbik Szabó János #137, Szlovákiából érkező Dvoran Danko #139 és Cseri Bence #167 voltak azok, akik egy újabb relikviát vihettek haza a megérdemelt teljesítményükért cserébe.
 
 
 
Az év utolsó bajnoki fordulójával, egy kis időre lezárult a versenyidőszak. Egy nehéz kiszámíthatatlan év közepette, de sikeresen túl vagyunk egy teljes értékű bajnoki sorozaton, köszönve a rendezők- segítők munkájának illetve a versenyzők sportiránti szeretetének és kitartásának. Így, hát nincs más tennivaló, mint újult erővel előre, találkozunk jövőre a versenypályákon.
 
Fotók: Lajos Panna-LP Photos, Jombach László, Jäger István #5
Írta: Brenner Ádám #29
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.