A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2019. június 17., hétfő
Hírek

Megerősítette összetettbeli negyedik helyét a H-Moto Team 17 éves motorosa a Losail Ázsia Bajnokságban

Zólyomi Andrea | 2018.12.19, 09:41:00 | Utolsó módosítás: 2018.12.19, 09:41:00

Cimkék:

A második fordulóban is bizonyította Kovács Bálint, hogy nem véletlenül kapott ismét lehetőséget a Katari Nemzetközi Bajnokságban. A H-Moto Team fiatal motorosa a Superstock 600-asok mezőnyében már a második versenyhétvégéjén van túl, ahol ezúttal is az élmezőny tagjaként látta meg a kockás zászlót. A dohai pályán rendezett futamokon előbb az ötödik, majd a negyedik helyen végzett, így sikerült megerősítenie az összetett pontversenyben a negyedik pozícióját.
 
 
Úgy tűnik, a H-Moto Team állandó szereplőjévé válik a Losail Ázsia Bajnokságnak. A Katarban rendezendő bajnoki sorozaton Kis Viktóriát követően – aki 2015-ben bajnoki címet szerzett a hatszázas férfimezőnyben – immár másodszor vesz részt Kovács Bálint. A Superstock 600-ban induló 17 éves motoros – aki tavaly újoncként kétszer is pódiumra állhatott – a szezonnyitó hétvégén azonnal dobogóra állhatott – a harmadik helyen zárt Bálint –, míg a második futamon a szintén előkelő negyedik pozícióban végzett. Szinte egy hét sem telt el, és máris újabb fordulót rendeztek Dohában.
 
 
A fiatal magyar versenyző ezúttal is jól szerepelt az időmérőn – az ötödik helyet szerezte meg, így a második sorból rajtolhatott el –, míg a futamokon újfent az élmezőnyben végzett. A H-Moto Team 17 éves tehetsége az első futamon végül ötödikként zárt, míg a másodikon hatalmas küzdelmet vívott a harmadik helyért, de a dobogó ezúttal nem jött össze, és a negyedik pozícióban intették le. Bálint ezzel a kezdéssel – egyszer 3., kétszer 4. és egyszer 5. lett – az összetett negyedik helyéről várja a januári folytatást.
 
 
„Azért most már látszódott a szabadedzéseken is, hogy nem a nulláról kellett a munkát elkezdeni. Körről körre javultam, és az időmérő előtt már majdnem olyan köridőkre voltam képes, mint az előző hétvége futamain. A kvalifikációs tréningen aztán tovább gyorsultam, ami azt eredményezte, hogy megfutottam az eddigi legjobb időmet, amivel a második sorba értem oda. Sajnos az első versenyen szinte semmi sem jött össze, a rajt után lemaradtam az élen motorozóktól, abszolút nem találtam a ritmust, ám így is sikerült végül ötödikként célba érnem. A második versenyen aztán feljavultam, szinte a teljes futam alatt csatáztam az ellenfeleimmel, sőt, akár a dobogóra is odaérhettem volna egy kis szerencsével. Ezúttal azonban ez nem jött össze, de nem vagyok elégedetlen a teljesítményemmel. Már nagyon várom a januári folytatást”- mondta Kovács Bálint.
 
A 2018/19-es Katari Nemzetközi Bajnokság hivatalos menetrendje
 
1.forduló – 3. és 4. hely
2.forduló – 4. és 5. hely
3.forduló – 2019. január 25-26.
4.forduló – 2019. február 8-9.
5.forduló – 2019. március 29-30.
 
 
fotó: H-Moto Team, Erdélyi Gábor
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.