A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2018. november 18., vasárnap
Hírek

Zólyomi Andrea | 2018.10.25, 09:41:00 | Utolsó módosítás: 2018.10.25, 09:41:00

Cimkék:

Jól sikerült a román superbike-bajnokságban való debütálás Csányi Gergő számára, aki hamar fölvette a számára még ismeretlen bajnokság ritmusát, és a folyamatos javulás után egy győzelemmel zárta a hétvégét! A versenyzés szempontjából eddig az előzőeknél valamivel csöndesebb 2018-as év végén új kihívás elé nézett az Alpok-Adrián és a Triumph-challenge-ben korábban már bizonyító Csányi Gergő.

 

 

A fiatal – de már kellőt tapasztalattal is bíró – motor a román superbike-bajnokságba kapott meghívást, mégpedig annak szezonzárójára, amit a rijekai pályán rendeztek. A pályát korábbról ugyan ismerte, 600-as motorral (Gergő ebben a kategóriában indult) még sosem ment rajta, így a hétvége az ismerkedéssel kezdődött, amire szerencsére sok lehetőség adódott. A ritmust szerencsére sikerült hamar fölvenni! „Pénteken nagyon sok szabadedzés állt a rendelkezésünkre, aminek nagyon örültem, hiszen újra meg kellett ismernem a pályát, 600-ass ugyanis még nem mentem rajta” – kezdte beszámolóját.

 

„Legutóbb 2013-ban versenyeztem itt egy 125-ös Hondával. Már a szabadedzéseken éreztem, hogy a hétvége jó lehet, mert sikerült azonnal jó időt futnom, és végig ott voltam a mezőny elejében.” Az ismerkedés után jöttek a futamok, melyeken szintén nem vallott szégyent a fiatal motoros, sőt vasárnap sikerült győzelmet aratnia, jól sikerült tehát a bemutatkozás és az új kihívásoknak is sikerült megfelelni.

 

„Délután volt az első verseny, ahol a rajtot követően egy kicsit visszacsúsztam, de szerencsére gyorsan felvettem a ritmust. Az utolsó körig harcban voltam dobogóért, de végül csak negyedik lettem, igaz, ezzel az eredménnyel sem voltam csalódott. Tudtam, hogy ami késik, nem múlik!” „A szombati időmérőn aztán sikerült még egy kicsit javítanom, ami különösen boldoggá tett. Ezt követően a csapatommal részt vettem egy endurance-futamon, ami 2 órás volt. A nyolcadik helyről indultunk, ám egy óra után egy baleset miatt leintették a versenyt. Mi akkor a 6. helyen voltunk, szóval itt is fejeztük be a futamot. Örültem, mert a csapatomból én értem el a legjobb időt.”

 

„Vasárnap esős és szeles volt az idő. A bemelegítés félig száraz, félig vizes pályán zajlott, de szerencsére így is ráéreztem a pályára, és megfutottam az abszolút második legjobb időt (az 1000 köbcentisekkel való összevetésben is második voltam). A futamon nagyon erős volt a szél, amire külön oda kellett figyelni. Nehéz verseny volt, mert sosem mentem még ekkora szélben. Két körrel a verseny vége előtt sikerült átvennem az első helyet, amit meg is tartottam! Örültem a győzelemnek! Óriási köszönettel tartozom mindenkinek, aki mellettem állt és segített a hétvége során. Nélkülük nem sikerült volna” – zárta gondolatát.

Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.