A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. március 29., péntek
Hírek

A H-Moto Team 16 éves tehetsége pole pozícióval, futamgyőzelemmel és egy második hellyel kezdett az IDM Suzuki Cup 2018-as sorozatában

Zólyomi Andrea | 2018.05.02, 10:26:00 | Utolsó módosítás: 2018.05.02, 10:26:00

Cimkék:

A H-Moto Team az elmúlt hétvégén sem panaszkodhatott arra, hogy versenyzői nem állják meg a helyüket a különféle nemzetközi sorozatokban. Ezúttal a németországi Oschersleben-ben, az IDM Suzuki Cup sorozatában kezdte meg szereplését a csapat 16 éves tehetsége, Kovács Bálint. A fiatal motoros – aki a katari nemzeti bajnokságban kétszer is dobogóra állhatott, valamint győzelemmel mutatkozott be a 2018-as magyar bajnokságban is – valósággal berúgta az ajtót a rendkívül erős márkasorozatban, és a felnőtt mezőnyben nemcsak a pole pozíciót szerezte meg, hanem megnyerte az első futamot, majd vasárnap centikkel lemaradva a győztestől végül második lett. Ilyen fiatalon magyar versenyző még sosem ért el ilyen kimagasló eredményt az ezresek között.
 
 
Kovács Bálint számára is eljött az igazi szezonkezdet, hiszen a hétvégén kezdetét vette az IDM Suzuki Cup sorozata, melyben a fiatal motoros teljes szezont teljesít. Az már a versenyt megelőző teszteken, illetve a szabad-, és időmérő edzéseken is látszódott, hogy egy másodpercet sem kell a pályaismerettel foglalkoznia, ugyanis tavaly ugyanitt már részt vett a sorozat versenyén, valamint az ADAC Junior Cup sorozatban is száguldott már az oscherslebeni ringen. Ennek megfelelően Bálint remekül szerepelt, hiszen a szabadedzéseken, és ami a lényeg, mindkét időmérőn ő futotta meg a legjobb köridőt, így komoly nemzetközi sorozatban most először indulhatott a pole pozícióból. És ha már elsőként rajtolhatott, akkor természetesen nem akarta kiadni a kezéből az első helyet, és a szombati futamon taktikus és hibátlan motorozással végül győzelmet aratott. Ez a siker azért is fontos a magyar motorsport számára, mert ennyi idősen még egyetlen magyar motoros sem aratott ilyen sikert komoly nemzetközi sorozatban az ezresek között.
 
Bálint a vasárnapi futamon is remekelt, ám ezúttal a 13. körben az élen haladva egy kis hibát vétett, így ellenfele elment mellette, és végül, ha centikkel is, de a magyar fiú a második helyen végzett a német Maximilian Weihe mögött, a két versenyző között 3 tized különbség volt a leintés pillanatában. Ez a remeklés egyben azt is jelenti, hogy a H-Moto Team 16 éves tehetsége az összetettben is az élen – holtversenyben Weihevel - várhatja a július 6-8. között Zolderben rendezendő folytatást.
 
 
„Túl vagyok az idei első Suzuki Cup-os versenyhétvégémen, amely minden álmomat megvalósította. Már a teszten éreztem, hogy nemcsak én vagyok jó formában a katari bajnoki szereplésemnek köszönhetően, hanem a motor alapbeállításait is sikerült megtalálnunk. Annak ellenére, hogy a finomhangolásokkal sokat bajlódtunk, minden edzésen sikerült gyorsulnom, és a nemzetközi felnőtt mezőnyben sikerült megszereznem az első pole pozíciómat. Az első futamon egy kicsit elrontottam a rajtot, visszaestem a harmadik helyre, de ezt követően fokozatosan jöttem vissza, a tempóm egyre jobb lett, és négy körrel a vége előtt újra az első helyen száguldottam, egészen a célig. Hihetetlen érzés volt a dobogón a Himnuszt hallgatni… Vasárnap aztán a rajtom jól sikerült, és a tizenharmadik körig vezettem is a versenyt, ám ekkor hibáztam egyet, és a mögöttem haladó német motoros nemcsak megközelített, hanem le is előzött. Ez mintha szárnyakat adott neki, hihetetlen tempót diktált, így nem tudtam visszaelőzni, és ha nem is sokkal, de három tizeddel végül a második helyre szorultam. Egyelőre még fel kell dolgoznom az itt elért eredményeket, ám sok időm nincs erre, hiszen a hétvégén jön a magyar bajnokság második fordulója” –mondta Kovács Bálint.
 
A csapat sportigazgatója rendkívül elégedett volt Bálint teljesítményével, és abban bízik, ez a teljesítmény még csak a kezdet volt az európai szezonban.
 
„Jó, sőt, elismerem, kiváló hétvégénk volt. Az edzéselsőség után egy nehéz és dolgos futamon győzelemmel kezdte a német Suzuki Cup-os szezont Bálint. Azt hiszem, amióta vele dolgozom, most ment a legjobban, minden dicséretet megérdemelt. A vasárnapi verseny sokkal gyorsabb volt, és bizony itt is nyerhetett volna, ugyanis remekül rajtolva a futam nagy részében vezetett, sajnos nem tudott akkora előnyt kimotorozni, hogy az általa elkövetett kis hiba ellenére is nyerni tudjon. Van ilyen, most ő maradt alul egy utolsó körös, nagy csatában. Nagyon elégedett vagyok Bálinttal, hiszen rengeteg pontot szerzett, és az elmúlt hónapok tapasztalataival bőven látom a fejlődés lehetőségét is. Most egy másfajta megmérettetés vár ránk egy teljesen más beállításokat megkövetelő pályán, így nincs egy perc megállás sem” – jelentette ki Rizmayer Gábor.
 
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.