A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. április 19., péntek
Hírek

Zólyomi Andrea | 2017.09.20, 09:53:00 | Utolsó módosítás: 2017.09.20, 09:53:00

Cimkék:

Lezajlott a nemzetközi kispályás utánpótlás bajnokság ötödik hétvégéje az elmúlt hétvégén, Nagyszombaton. A pénteki nappal jónak ígérkezett a hétvége, ám szombatra esőt írt szinte minden időjárással foglalkozó portál és a csapadék meg is érkezett. Szombat napközben még elállt az eső, kezdett felszáradni a pálya, majd késő délutánra ismét esni kezdett. Innentől vasárnap délutánig, vagy esett, vagy nem, de a pálya már nem tudott felszáradni, folyamatosan vizes pályán mentek a gyerekek. A második futamot minden kategóriában törölték is az időjárás miatt.

PW50
A PW50-es kategóriával indult a program, ahol csapatunkat Kolarovszki Mór #81 képviselte. Mórnak első szezonja ez az év, de nagyon szép stílussal, folyamatosan fejlődik. Vizes pályán még soha nem motorozott, így nagy kihívás volt neki ez a hétvége. A pénteki száraz szabadedzéseken szépen gyorsult, majd következett a hideg zuhany, szombaton az eső. Mór nem illetődött meg, szépen folyamatosan gyorsult. A szombati első időmérő félig száradó pályán ment, ahova még vizes gumin gurult ki, majd a másodikra felszáradt az aszfaltcsík. Sikerült neki megszerezni a második rajtkockát és megfutotta eddigi legjobb köridejét ezen a pályán. Vasárnapi warm-up már teljesen vizes menet volt és a verseny is. A futamon jól rajtolva folyamatosan támadta az élen menőt, ám sajnos a nagy igyekezetben a második körben kicsúszott a motor alóla. Visszaesett a 12. helyre, de visszaállt és újból harcba szállt. Pont a 2-3-4 helyért harcolók közé sikerült neki visszaállni és ismét felvette velük a versenyt, meg is előzte őket, feljött a nyolcadik helyre. Sajnos a nagy igyekezetben, a felesleges harcban ismét elcsúszott. Mór nem adta fel, ismét felállt és innentől kicsit visszafogottabb tempóban célba hozta a motorját a nyolcadik helyen, amivel nagyon értékes pontokat mentett meg, hiszen így a harmadik helyen állva érkezik majd az utolsó hétvégére.
 
 
MiniGP Stock 100 – MiniGP 140
A követező kategória, ahol érdekelt volt a csapat, az a MiniGP Stock és a MiniGP 140, amiket egy mezőnyben indítottak ezen a hétvégén. Vincze Martin #10, Farkas Kevin #28, Czepó Donát #88 képviselte a csapatot a Stock kategóriában és Nagy Attila #66 a 140-esek között. A szombat délelőtti edzések vizes pályán mentek, majd az időmérőkre kezdett felszáradni a pálya. Az utolsó szabadedzésen még mindenki vizes gumival ment, a félig száraz pályán, ám az első időmérőre szinte teljesen felszáradt a pálya, így száraz gumit lehetett használni. A 100-asok között Martin megszerezte az első helyet, Kevin pedig az ötödiket. Az azonban sokmindent elárul, hogy az első öt versenyző között, nincs egy teljes másodperc a köridőkben. Donát pedig a hetedik idővel kvalifikálta magát az első mért edzésen. A második kvalifikáció kezdésénél elkezdett ismét csöpögni az eső, majd mire első körükön körbe értek a gyerekek leszakadt az ég, innentől jelentősége nem volt az edzésnek, mert úgysem tudott volna senki javítani a vizes pályán a száraz idejéhez képest.
 

Következett a vasárnapi warm-up, majd a verseny. A versenyen mivel vegyesen voltak a kategóriák, így a rajtrácson az első két helyen 140-es motor állt, köztük második helyről Attila várta az indulást, a 3-7. helyről pedig 100-asok indultak, ahol Martin volt az első, Kevin pedig az ötödik. Donát kicsit hátrébb volt a rajtrácson, mert itt négy kategória volt összefésülve és így a 18. helyről várta az indulás jelét. A rajt után mindenki szépen fegyelmezetten eljött, tartva a pozícióját. Azonban Attila a második kanyarban megcsúszott, átdobta a motor és elesett. Megütötte a mellkasát és nem tudott felállni, így piros zászlóval leintették a futamot. Közben az eső is még jobban rákezdett, így a szervezők úgy döntöttek, hogy szünetet iktatnak be és megvárjuk, hogy az időjárás mit hoz nekünk. Majdnem két és fél óra várakozás után csendesedett az eső és a zsűri versenyzésre alkalmasnak ítélte a pályát ismét. Ugyanennek a kategóriának az új rajtjával folytatódott a program, amire szerencsére Attila is fel tudott állni, hiszen közben jobban lett. Továbbra is mindenhol vizes volt a pálya, de végigment a verseny rendben. Attila nyugodt motorozással sikeresen végigment a versenyen és a kategóriája második helyén ért célba, ezzel biztosabbá tette jelenlegi második helyét a tabellán.
 

A Stock mezőnyben Martin már a verseny elején az élre állt és folyamatosan növelte az előnyét. Olyannyira, hogy a nyolcadik körben megfutotta kategóriája legjobb köridejét, ami a végén több, mint 31 másodperces előnyt jelentett a másodikkal szemben. Ezzel Martin 32 pontra növelte előnyét a pontversenyben, így várja az utolsó kakucsi fordulót.
 

Kevin az ötödik helyről rajtolva a verseny folyamán két helyet is tudott javítani, feljött a harmadik helyre. Sokáig beragadt egy 140-es versenyző mögé, aki kicsit feltartotta, de végül egy előzéssel megoldotta a szituációt és onnantól saját tempót motorozva nyugodtan a harmadik helyen be is hozta a motorját, így a díjátadón is nagy boldogsággal vette át a harmadik helyért járó díjat.
Donát a futamon jól rajtolt, majd sajnos az első körben az egyik jobbos kanyarban a visszaváltásnál elment a motor hátulja és elcsúszott. Szerencsére nem lett semmi baja se Donátnak, se a motornak, így felpattant és tovább is ment. Ennek ellenére valami rendelleneset érzett a motoron és kiállt a boxba. Mikor meggyőződtek róla, hogy minden rendben, visszament és befejezte a futamot és a hetedik helyen ért célba.

MiniGP Automatic
Az automata kategóriában, ahol 110 ccm-es Ohvale motorokkal versenyeznek, csapatunkat Bagdány Máté #91 és Várkonyi Tamás #69 képviselte. Mindketten fej-fej mellett haladtak az edzéseken is, meg a versenyen is. Náluk is az első időmérő már majdnem teljesen száraz pályán ment, míg a másodikra minden teljesen vizes lett, így az első időmérő lett a mérvadó, mert mindenki ott ment jobb időt. Ezen Tomi a harmadik, míg Máté a negyedik helyet szerezte meg.
 
 
Következett a verseny, ami viszont már teljesen vizes pályán zajlott. Tomi kicsit beragadt a rajtnál, de már az első féktávon mindkét magyar gyerek jól fékezett és az első kanyarban megtartva a 3-4 helyet, csak helyet cserélve fordultak. Máté szép tempót motorozva feljött a második helyre és tapadt az élen menőre. Az élen menő hazai versenyző viszont kicsivel gyorsabb volt, így Máté okosan megtartva a második helyét sikeresen befejezte a versenyt és a végén nagyon nagy boldogsággal állt fel a dobogó második fokára. Tominak is sikerült előrébb lépnie egyet és ezzel feljött a harmadik helyre. A negyedik helyezettől folyamatosan távolodott, így neki is már a dobogó lebegett a szeme előtt a vele járó kupával és 16 bajnoki ponttal. Okosan be is fejezte a versenyt és nagy örömmel vette át a díjat a teljesítményéért.
 
 
 
 
 
„Chrobák János: Először is gratulálok minden versenyzőmnek az elért eredményekért, öt dobogós helyezést értünk el. Másodszor gratulálok az összes versenyzőnek, mert embert próbáló időjárás közepette teljesítették a hétvégét. Egy esős menet nem csak annyit jelent, hogy kicsivel lassabban megyünk. Fokozott koncentráció, önfegyelem kell a pályán. A legkisebb hiba is végzetes lehet. Nincs hibázási lehetőség, hogy csúszkál alattam a motor, hanem egyszer csak nincs alattam. Mindenki nagyon kitartóan és ügyesen motorozott. A hibákból tanulnak a gyerekek, hiszen ez is kell a jó versenyzővé váláshoz. Nagyon örülök, hogy az utolsó hazai hétvége előtt növelni, bebiztosítani, vagy megtartani tudta mindenki a helyezését a pontversenyben. Két hét múlva Kakucson lesz a záróhétvége, ahova várunk mindenkit szeretettel.”
 
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.