A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2019. szeptember 22., vasárnap
Hírek

A hétvégétől ismét spanyolországi edzőtáborban folytatja a felkészülését az IDM Superstock 600-as bajnoki szezonjára a 26 éves paksi motoros

Zólyomi Andrea | 2017.02.08, 13:48:00 | Utolsó módosítás: 2017.02.08, 13:48:00

Cimkék:

Szinte minden új lesz az idei szezonban Gyutai Adrián számára. A 26 éves motoros ugyanis amellett, hogy 2017-ben a német nyílt nemzetközi bajnokságban, az IDM-ben indul egy Yamaha R6-os nyergében, visszatér régi csapatához, és ismét a 220 Volt H-Moto Team színeiben versenyez tovább. A felkészülése is tervek szerint folytatódik, hiszen a hazai fizikai felkészülését megszakítva a hétvégén újra Spanyolországban tesztelheti majd idei versenymotorját.
 
A tavalyi évben sokáig úgy tűnt, hogy akár véget is érhet Gyutai Adrián versenyzői pályafutása, pedig a paksi tehetség 2015-ben egy sikeres olasz bajnoki szezon mellett a Moto3 misanói vb-futamán a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is bemutatkozhatott, és a 36 fős mezőnyben végül a 26. helyen fejezte be a versenyt. Azonban mára nemcsak az vált biztossá, hogy folytatja a versenyzői karrierjét, mégpedig a német nyílt nemzetközi bajnokság, az IDM Superstock 600-as kategóriájában, hanem az is, hogy visszatért a 220 Volt H-Moto Team csapatába, oda, ahol 2012-ben Alpok-Adria bajnoki címet szerzett. Mindemellett természetesen folytatja a felkészülését az új szezonra, és szombattól egy héten keresztül – február 11-e és 18-a között – újfent a spanyolországi Almeriában, a lehető legideálisabb körülmények között folytathatja az ismerkedését idei versenymotorjával, a Yamaha R6-ossal.
 
 
„Noha elég peches évet töltöttem el a Korda Racing csapatánál, nagyon köszönöm azt a segítséget, amit a tavalyi szezonban nyújtottak nekem. Korda Erikkel és a többiekkel nem szakad meg a kapcsolatom, és az ott maradó versenyzőknek a lehető legjobbakat kívánom 2017-re. Ugyanakkor boldog vagyok, hogy ismét a H-Moto Team színeiben versenyezhetek, hiszen nagyon szép sikereket értünk el együtt a múltban. Profi közegben, és reményeim szerint nagyon jó hangulatban és eredményesen fog telni az év. Már most nagyon jól haladunk az idei szezon felkészülésében. Szeretném megköszönni a csapatfőnöknek, Kelemen Krisztiánnak, hogy újra bizalmat szavazott nekem, és én minden méteren keményen fogok küzdeni, hogy mindezt megháláljam. A német bajnokság nagyon erős, de a csapat sportigazgatója, Rizmayer Gábor IDM-ben szerzett tapasztalataira támaszkodva bízom a jó szereplésben. A csapattársaimmal nagyon jó viszonyban vagyok, már a téli edzések alatt is rengeteget motorozunk együtt, aminek remélhetőleg meg lesz a eredménye” – jelentette ki Gyutai Adrián, aki itthon a kemény fizikai alapozás mellett ahányszor csak alkalma volt rá, a szintén felújított krosszmotorjával edzett.
 
A 220 Volt H-Moto Team sportigazgatója úgy véli, a sikeres együttműködés az eredményeket is magával hozhatja Adrián számára a peches tavalyi szezont követően.
 
„Nagyon örülök, hogy egy újabb tehetséges versenyző érkezett a csapathoz. Nagy kihívás lesz Adrián és a csapat számára is egy új erős bajnokságban helyt állni, de biztos vagyok benne, hogy a közös munka meghozza majd az eredményét. Tavaly már néhány hétvégén dolgozhatunk együtt, és a decemberi, spanyol edzőtáborban tapasztaltak Adriánt és minket is meggyőztek arról, hogy eredményesen tudunk együttműködni egymással. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a kellő műszaki háttér összeálljon a számára, és Adrián jó formában sok önbizalommal kezdhesse a szezont” – állította a korábbi nemzetközi szinten, többek között az IDM-ben is eredményes Rizmayer Gábor.
 
 
Fotó: Molnár Ádám (Pole Positions Communications Kft.)
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.