A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. március 28., csütörtök
Hírek

Zólyomi Andrea | 2018.11.15, 09:49:00 | Utolsó módosítás: 2018.11.15, 09:49:00

Cimkék:

Nem úgy sikerült a 2018-as szezon Györfi Alen számára, ahogy azt az év elején eltervezte. A korábbi Európa-bajnok idén az Alpok-Adria Sorozatban, ahol a Superstock 600-as kategóriában versenyzett, és az utolsó verseny utolsó körében bukta el a bajnoki címet. Ugyanakkor az utánpótlás nevelésének fontossága miatt létrehozta saját csapatát, és a fiatalok remekeltek mind a spanyol, mind pedig a hazai bajnokságokban. Alen abban reménykedik, hogy jövőre képes lesz megnyerni az Alpok-Adriát.
 
 
– Alen, ebben az évben már nemcsak versenyzőként, hanem csapatfőnökként, a fiatalok mentoraként is helyt kellett állnod. Miért kellett saját csapatot alapítanod?
– Az előző évben a gyerekekkel még csapattársak voltunk, ám úgy érezték, váltaniuk kell. Mivel már az előző években is odafigyeltem rájuk, segítettem a munkájukat, így adta magát a helyzet, hogy a hazai utánpótlás tehetségeit segítve megalapítottam saját egyesületemet, a Forty Racing-et, és belevágtunk a közös kalandba. Voltak feltételeim, amik teljesültek, és így, a szezon végén azt mondhatom, egyáltalán nem bántam meg a döntésemet.
 
 
– Egy évvel ezelőtt még az IDM Supersport kategóriájában versenyeztél, míg idén újra az Alpok-Adria Sorozatban álltál rajthoz. Nem érezted ezt visszalépésnek?
– Egyáltalán nem, hiszen az Alpok-Adria lassan ismét visszanyeri a tekintélyét a gyorsasági motorsportban, legyen elég csak arra utalnom, hogy a létszám nagyobb volt a rajtrácson már idén is, de például jövőre már két Európa Kupa is megrendezésre kerül a Supersport 300-as és a Superstock 1000-es kategóriában. Ráadásul a motorom mindenképpen a Stock kategóriára lett felkészítve, míg a gyerekek miatt a sok utazást sem tudtam volna bevállalni.
 
 
– A szezon viszont egyáltalán nem úgy indult, ahogy azt eltervezted…
– Az idei évem meglehetősen felemásra sikeredett ez kétségtelen tény, és egészen a rijekai futamig szinte esélyem sem volt arra, hogy a bajnoki címért harcoljak. Talán a kevesebb teszt, vagy a csapatalapítás miatt kieső idő hiányzott, nem tudom, de tele voltunk technikai problémákkal, komoly futómű gondjaink voltak. Persze, ez nem azt jelentette, hogy valahol a mezőny végén kullogtam, de a legnagyobb riválisom mögött mindig második vagy harmadik voltam, így mire eljött a nyár második fele, már több mint negyven pont lett a hátrányom.
 
 
– De a teher alatt rendesen elkezdett nőni a pálma… Az utolsó versenyeken már úgy teljesítettél, ahogy azt vártad magadtól?
– Azt hiszem, hogy igen, hiszen az utolsó hat futamból ötször nyertem, ledolgoztam a hátrányomat, és már-már elhittem, hogy bajnok lehetek. Ám jött az a fránya hatodik verseny, amikor már az volt a tét, hogy az lesz az összetett első, aki a futamot nyeri. Az utolsó kör utolsó kanyarja előtt, amikor éppen meg akartam előzni az ellenfelem, elénk keveredett egy lekörözendő motoros, aki a riválisom elengedte, míg engem akaratán kívül feltartott, így végül lemaradtam a bajnoki címről.
  
– Most őszintén, elégedett vagy?
– Azt hiszem, hogy igen, de vannak olyan pillanatok, hogy egyszer félig telinek, máskor meg félig üresnek érzem a poharat. A gyerekek nagyon szépen teljesítettek egész szezonban, és végül nekem is sikerült nagy hátrányból legalább azt a lehetőséget elérnem, hogy az utolsó kanyarig a bajnoki címért küzdhettem. Csak azt az utolsó kanyart tudnám feledni...
 
 
– Noha a szezon most ért véget, tervezed már a 2019-es évet?
– A felkészülést már megkezdtük a jövő évre, mert a mostani szezonból okulva, szeretnénk minimalizálni azokat a hibaforrásokat, ami miatt idén egy fél esztendőnk ráment arra, hogy megtaláljuk a helyes beállításokat. Teljes mértékben már 2019 van a fókuszban, és abban bízom, hogy jövőre végre meg tudom nyerni az Alpok-Adria Sorozat Superstock 600-as kategória bajnoki címét. Februárban szeretnék kimenni egy komoly tesztre Spanyolországba, valamint a fizikai felkészülésemet is előbb kezdem, mint tettem azt a most befejeződött idényem előtt. A lehető legjobb formában szeretnék a rajtrácsra visszatérni.
 
Forty Racing Media
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.