A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. március 29., péntek
Hírek

Zólyomi Andrea | 2018.04.06, 10:44:00 | Utolsó módosítás: 2018.04.06, 10:47:00

Cimkék:

Úgy tűnik mostanság új szelek fújnak a Magyar gyorsasági motorsportban az utánpótlás területén. Egyre több olyan hír lát napvilágot, amiben az utánpótlásképzés állóvizének megmozdulásáról számolhatunk be. Ceglédi technikai bázisukon állt a nyilvánosság elé Győrfi Alen az új csapatával, ahol beszéltek az idei évi és távlati terveikről is. Az új csapat a Forty-Racing nevet kapta, ami Györfi Alen 2007-es Európa Bajnoki címének megszerzésekor motorján lévő, és az óta is állandósult rajtszámát szimbolizálja. A csapat alakulásával kapcsolatban el kell mondani, hogy kissé rendhagyó módon, szülői kezdeményezésből verbuválódott az új gárda.
 
 
Györfi Alen: Február elején kaptam a megkeresést, miszerint lenne hat elszánt kis fiatal motoros tehetség, akik pár éve már eredményesen versenyeznek, és egy mentorra lenne szükségük. Elsőre érdekesnek találtam a felkérést, de rögtön éreztem, hogy ez az én küldetésem része. Mivel már korábban is terveztem, hogy a tizenöt éves motoros pályafutásom alatt megszerzett tudásomat egyszer majd az utánpótlás számára fogom átadni, úgy döntöttem eljött az idő és szembenézek a kihívással. Rövid időn belül összeállítottuk ez évi terveinket, amit megkönnyített az, hogy már előkészített projekteket kaptam a szülőktől.             
                                                                                                                                                                                 
 Az idén nemzetközi utánpótlás bajnokságokban fognak a gyerekek versenyezni, ahová felkészülten kell, hogy érkezzenek, ezért már februárban elkezdtük a tréningeket egy spanyolországi teszttel. Heti rendszerességgel fogok edzéseket tartani, ahol próbálom átadni a legjobb tudásomat a fiatalság részére. Ebben a sportban alapfeltételnek tartom, hogy a versenyzők megfelelő technikai felszereléssel és felkészülten állhassanak rajthoz, és elengedhetetlen az ehhez szükséges anyagi forrás megteremtése. Tapasztalatból mondhatom, hogy a motorsport nem olcsó dolog, emiatt a továbbiakban a szülőkkel karöltve munkánk szerves része, a csapat pénzügyi forrásainak a megerősítése.     
 
                                                                                                                                                                      
Most elsődlegesen úgy gondolom, hogy nagyon jó alapokról indulunk, mind a versenyzők, mind a technikai háttér tekintetében:                                                                              
Fiatal koruk ellenére mind a hat versenyzőnk kiemelkedő eredményeket produkált már a korábbi években és a sport iránti szeretetük által továbbra is motiváltak a fejlődésre. A meglévő kapcsolati tőkénk is erős bizakodásra ad okot számomra a céljaink elérésében. Már a kezdetektől egy olyan nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezünk, ami nagy segítséget biztosít számunkra a fejlődés tekintetében. A MIR-Racing Hungary lesz csapatunk technikai partnere, ez által közvetlen kapcsolatban vagyunk a Spanyol utánpótlás nevelés egyik főszervezőjével, a spanyolországi MIR-Racinggel, akiktől már eddig is egyedi lehetőségeket kaptunk a téli tesztelésre. Emellett Olaszországban a Pasini Racing utánpótlás csapatával leszünk közelségben, mivel náluk is képviseltetve leszünk egy versenyzőnk által az idei évben. A nemzetközi partnereinktől kapott szakmai támogatást felhasználva, a pályafutásom alatt átélt tapasztalataimmal fogom segíteni a csapatom a fejlődésben. Nem titkolom, a végső cél, hogy szeretnék részese lenni annak a már általam átélt fantasztikus élménynek, hogy a nagy világversenyeken, majd ezek a Magyar fiatalok is felállhassanak a pódium tetejére a jövőben. 
                               
A Forty-Racing csapata hat utánpótlás versenyzővel, már 2018-ban nemzetközi szinten képviselteti magát a versenyzésben:
Vincze Hanna (11): A csapat egyetlen hölgy versenyzője, de lehet mondani, hogy Magyarországon is egyedül képviseli a női nemet a gyorsasági motorsport korosztályos mezőnyében. Tavaly egy kéztörésből felépülve, újra dobogós helyezéseket szerezve az IMR Motard-90 Kupa év végi 3. helyezettje. Hanna az idei évben a MAMS-SMF-JMC nemzetközi up bajnokság MiniGP110 kategóriájában fogja húzni a gázt, emellett Spanyolországban a Murciai regionális kupában is rajthoz fog állni.    
                                                                                                                                                                                                          
Kecskés Bence (11): Már tavaly is megvillantotta tudását az olasz bajnokságban, ahol másodikként állhatott dobogóra egy vallelungai versenyén. Az idén is Olaszországban fog versenyezni a CIV MiniGP bajnokságban, ahol a Pasini Racing UP csapatának teljes támogatását fogja élvezni. Nem kis kihívással áll szemben Bence a nagyon erős olasz mezőnyben, de már megmutatta a szezonelőtti teszteken nyújtott teljesítményével is, hogy számolni kell vele a bajnokságban.                                                                                                                                                                            
 
Kecskés Tamás (8): Tomi a Tavalyi évi PW50 bajnok, testvéréhez hasonlóan szintén az olasz versenyeken fogja tudását próbára tenni ebben az évben. Számára egy új kategória, az OvaleGP-0 géposztály jelenti a kihívást a versenyzésben.                                                                                                                                                                          
 
Kovács Zoltán (9): Zoli tavaly a FIM Junior EB NSF100 kategória összetett 2. helyezettje, valamint a MAMS-SMF-JMC bajnokságban szintén 2. helyezést ért el. Idén Spanyolországban az RFME nemzeti UP bajnokságában egy MOTO5-ös gép nyergében bizonyíthatja rátermettségét.                                                                                                                                                  
 
Varga Tibor (11): Tibi a 2017-es Cseh bajnokság MiniGP Open kategória második helyezettje, valamint az IMR-90 Motard Kupa végső győztese. Idén Zoli csapattársával egy mezőnyben, szintén egy MOTO5-ös gép 20 lóerejét fogja megzabolázni a spanyol Cuna de Canpeones bajnokságban.    
                                                                                                                                                                                                                                    Viktor Csemez (9): A csapat Szlovák versenyzője, tavaly a MAMS-SMF-JMC bajnokság Ohvale-GP-0 végső bajnoka, a harmadik fiú a csapatból, aki a spanyolokkal fog megmérkőzni az előttünk álló szezonban. Viktor MiniGP110 kategóriában fog rajthoz állni egy nagyon népes spanyol mezőnyben.   
                                                                                                                                                                                                                                                    
Az újonnan alakult csapat már első évében beírhatja magát a Magyar motorsport történelmébe, ugyanis Magyarországról ilyen fiatal korosztályban eddig még nem versenyzett versenyző a Spanyol és Olasz nemzeti bajnokságban.
 
Szöveg, képek: MIR-Racing Hungary média
 
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.