A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. április 18., csütörtök
Hírek

A H-Moto Team 16 éves versenyzője előbb ötödikként zárt, majd a második futamban kiütötték alóla a motort Katarban

Zólyomi Andrea | 2018.02.05, 14:32:00 | Utolsó módosítás: 2018.02.05, 14:32:00

Cimkék:

Kovács Bálint 11 ponttal zárta a katari nemzetközi bajnokság Superstock 600-as kategória második versenyhétvégéjét. Az újabb duplafutamos versenyen a H-Moto Team fiatal motorosa előbb a hatodik pozícióból rajtolva ötödikként végzett, majd a második futamban az egyik vetélytársa 170 km/h-s sebességnél kilökte a negyedik helyen száguldó Bálintot. Az ifjú tehetség – akinek a hatalmas bukás ellenére semmi baja nem esett – bosszús az esetet követően, de már előre tekint, hiszen két hét múlva újabb fordulót rendeznek Katarban.
 
 
Nagy lehetőséget kapott Kovács Bálint csapatától azzal, hogy a téli felkészülési időszakban végig versenykörülmények között készülhet fel a 2018-as feladataira. A H-Moto Team fiatalja ugyanis egy egész szezont teljesíthet a katari nemzetközi bajnokság Superstock 600 kategóriájában. A 16 éves motoros egy Kawasaki nyergében már a második versenyhétvégéjét teljesítette az elmúlt hétvégén a Losail Ázsia Bajnokságban. A duplafutamos viadal felemásra sikerült: Bálint ugyan ismét a második sorba kvalifikálta magát a rajtrácson, ám amíg az első versenyen ötödik lett egy olyan mezőnyben, ahol többek között olyan pilóták állnak rajthoz, mint a korábbi WSBK versenyző, Saeed Al Sulaiti, valamint a Moto2-ben is bemutatkozó Mashel Al Naimi, addig Bálint a másodikon a negyedik helyért folytatott küzdelemben kiesett, miután a vetélytársa hátulról felöklelte őt. Ráadásul nem akármilyen körülmények között, ugyanis a fiatal motoros több mint 170-nel száguldott a baleset pillanatában, és miután leesett a Kawasakiról hosszú másodpercekig csúszott a betonon. Szerencsére azonban nem történt baja, így teljesen egészségesen várhatja a két hét múlva sorra kerülő harmadik versenyhétvégét.
 
 
 „A szabadedzéseken próbáltam felvenni a ritmust, amire most szerencsére több időm volt, így mire az időmérők következtek, megtaláltam a megfelelő tempómat. Sajnos azonban hiába állítottunk a futóművön, ennél többet nem lehet a gyári alkatrészből kihozni, maximum úgy, ha megváltoztatnám némileg a stílusom. Mivel a warm up alatt az új gumikon sikerült gyorsulnom, bizakodva vártam az első futamot. Sajnos sem a rajtom, sem a tempóm nem volt az igazi, így hiába szerettem volna az elejével menni, meg kellett elégednem az ötödik hellyel. A második viadalon aztán végre jól rajtoltam, fejben sikerült összeraknom a versenyzésemet, és ennek köszönhetően már a negyedik helyen motoroztam, amikor az egyik vetélytársam a vele vívott küzdelemben hátulról belém jött, így kiestem. Így utólag elég félelmetes volt a helyzet, ugyanis az ütközés pillanatában százhetven feletti sebességgel mentem. Bosszús vagyok, mert jó eredményt érhettem volna el, de már előre tekintek. Bízom abban, hogy két hét múlva sikerül ott folytatnom, ahol a második futamon tartottam a kiesésemig” – fogalmazott Kovács Bálint, aki 33 pontjával a hatodik pozícióban várja a folytatást összetettben.
 
 
A H-Moto Team sportigazgatója, Rizmayer Gábor szerint szemmel látható a fejlődése Bálintnak, és ez az európai szezon kezdetén előnyére fog válni.
 
„Elsősorban az a cél, hogy Bálint minél többet ülhessen motoron versenykörülmények között a téli időszakban is. Ráadásul, ami elsőre hátránynak tűnhet, az a jövőben mindenképpen az előnyére válhat, hiszen például a gyenge futóműve miatt állandóan arra kényszerül, hogy minden pillanatban a maximumot hozza ki magából. Ez pedig később éreztetni fogja a hatását, amikor a küzdeni tudása, az alkalmazkodó készsége sokkal jobb lesz, mint a vetélytársaié. Már most is előrébb végezhetett volna a második versenyen, ám a csatából most ő jött ki vesztesen, de úgy hiszem, ebből is tanulni tud. Már most lehet látni, hogy mire az európai idénye elkezdődik, sokkal magasabb szinten fog állni, mint tavaly bármikor” – mondta Rizmayer Gábor
 
A bajnokság állása négy futamot követően: 1. Saeed Al Sulaiti 85 pont, 2. Mashel Al Naimi 81 pont, 3. Nasser Al Malki 69 pont, 4. Abdulla Al Qubaisi 56 pont, 5. Fahad Al Sowaidi 46 pont, 6. Kovács Bálint 33 pont
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.