A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. április 16., kedd
Hírek

Zólyomi Andrea | 2018.05.14, 11:56:00 | Utolsó módosítás: 2018.05.14, 11:56:00

Cimkék:

A tegnapi maratoni szakasszal véget ért a Riverside Baja, amelyen Kárpáti Péter győzött, Horváth Lajos pedig a második helyet szerezte meg. A verseny remek felkészülésnek bizonyult a közelgő Hellas Rallyra, ahol a mindkét Laller Racinges pilóta rajthoz áll majd.
 
A pénteki eső áztatta, trükkös pályájánál szombatra jobbat remélt a mezőny, de égi áldás nélkül is eléggé megdolgoztatta a fiúkat a kijelölt útvonal. Laller így látta a befejező napot:
 
„A pénteki esőnek másnapra már nyoma sem volt, ennek ellenére nem mondanám, hogy könnyű terep várt minket. Párás, nyálkás, harmatos volt a pálya, nagyon csúszott, komolyan koncentrálni kellett. Hat szakaszt teljesítettünk, ami kb. 240 kilométer volt. Végig a csapattársammal, Kárpáti Péterrel vívtam, fej-fej mellett haladtunk, de az utolsó etapot elóvatoskodtam, illetve Peti gyorsabbnak bizonyult. Így végül másodikként végeztem, de összességében nagyon jól szolgálta a felkészülésünket ez az esemény. Péternek ezúton is gratulálok, a szervezőknek pedig köszönet a hibátlan lebonyolításért és a finom vacsoráért!” - mesélte érzéseit Laller.
 
 
Kárpáti Péter nem kímélte sem magát, sem a technikát, nagy kedvvel és magas fordulatszámon versenyzett, az elszántsága pedig győzelmet ért:
 
„Nehéz körülmények vártak bennünket a Riverside Baja első napján, az autók által elmélyített nyomvályúk és a bennünk megálló víz nem könnyítette meg a dolgunkat. Másnapra sem lett egyszerűbb a helyzet, sikerült egyet-kettőt perecelnem is, de a fékemet eltömítő sár miatt szintén időt vesztettem. Közben abroncsot is kellett cserélnem, így kaptam négy perc büntetést, ennek ellenére nagy csatában végül sikerült átvennem a vezetést, és megnyerni a versenyt. A rendezők elmondása szerint az utolsó szakaszon tudtam megelőzni Lallert. Nagyon örülök a sikernek és a csapat erős szereplésének, ugyanakkor sok időnk nem maradt ünnepelni, hiszen pénteken már indulunk is Görögországba, a Hellas Rallyra.” - zárta nyilatkozatát a friss futamgyőztes.
 
 
A Hellas Rally vasárnap rajtol el, a Laller Racing Dakar Team versenyzőire egy hét leforgása alatt majd 3000 kilométer erőpróba vár.
 
 
Írta: Tóth Krisztián Márk
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.